Tour de France: Fränk Schleck törött kulcscsontját megoperálták

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 23:21
Címkék
Megoperálták  Fränk Schlecket, aki a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny keddi, 3. szakaszán hatalmasat bukott, és több helyen eltörte kulcscsontját.

Csapata, a Saxo Bank szerdai tájékoztatása szerint a beavatkozásra a luxemburgi versenyző hazájában került sor, sérült csontját hat csavarral és egy lemezzel állították helyre.

A 30 éves kerékpáros kiesése nagy veszteség együttesének, mert egyrészt az elmúlt két évben ötödik lett a Touron, másrészt a tavaly második helyen végző öccse, azaz Andy első számú segítője lett volna a hegyi szakaszokon. Azonban Bradley McGee csapatvezető szerint a fiatalabb fivér már sokkal érettebb, mint tavaly volt, így nem szorul majd bátyja segítségére.

A csapat vezetői azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy Fränk Schleck mikor térhet vissza, de a bringás reményei szerint az augusztus 28-án rajtoló Vuelta a Espanán már rajthoz állhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik