Tour de France: Dumoulin nyerte a szakaszt, Contador feladta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.10. 17:46
null
Tom Dumoulin így örült szakaszgyőzelmének (Fotó: Reuters)
A holland Tom Dumoulin nyerte meg a Tour de France kilencedik szakaszát, amelyen a kétszeres győztes Alberto Contador feladta a versenyt. Összetettben továbbra is a címvédő Chris Froome áll az élen.

 

„Hihetetlen nap volt. Az egész nap, a királyszakasz, nagyon nehéz volt, de megcsináltam. Időfutam-specialista vagyok, de ma megmutattam, hogy többre vagyok képes, ahogy tavaly a Vueltán is. Nagyon boldog vagyok" – mondta a sikerét hitetlenkedve fogadó Dumoulin.

A mezőny Spanyolországból indult, és Andorrában ért célba a kilencedik szakaszon, amely egy 7.2 átlagmeredekségű hegyen zárult. Dumoulin az Arcalis lába előtt indított támadást egy szökevénycsoportból indulva, és egyedül sikeresen felért a csúcsra, 38 másodperccel megelőzve a másodikként beérő Rui Costát.

Az élmezőny menői hátul egymással csatáztak az utolsó kilométereken, de az összetettben továbbra is Chris Froome áll az első helyen, honfitársa, Adam Yates 16 másodperces hátránnyal követi.

TOUR DE FRANCE
9. SZAKASZ, VIELHA VAL D'ARAN–ANDORRA-ARCALIS, 184 KM

1. Tom Dumoulin (holland, Giant-Alpecin) 5:16:24 óra
2. Rui Alberto Faria da Costa (portugál, Lampre-Merida) 38 mp hátrány
3. Rafal Majka (lengyel, Tinkoff Team) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Chris Froome (brit, Team Sky) 44:36:03 óra
2. Adam Yates (brit, Orica-BikeExchange) 16 mp hátrány
3. Daniel Martin (ír, Etixx-QuickStep) 19 mp h.
4. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team) 23 mp h.
5. Joaquim Rodríguez (spanyol, Team Katyusa) 37 mp h.
6. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) 44 mp h.
7. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 44 mp h.
8. Sergio Henao (kolumbiai, Team Sky) 44 mp h.
9. Louis Meintjes (dél-afrikai, Lampre-Merida) 55 mp h.
10. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 1:01 perc hátrány

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik