Tour de France: bemutatták a 2020-as verseny útvonalát

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 15:11
null
Bemutatták a Tour de France 2020-as útvonalát (Fotó: AFP)
Nizzából indul június 27-én a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny, amelynek útvonalát kedden mutatták be.

 

A 3470 kilométeres össztávú viadal útvonala kifejezetten a hegyimenőknek kedvez, hiszen a mezőny már a második szakaszon felteker három, Nizzához közeli dombra, az első hat nap során pedig két hegyi befutó is lesz, ami kifejezetten ritka a Tour történetében. A harmadik hegyi befutó a második pihenőnap előtt vár a bringásokra, míg a királyetapnak a 17. tekinthető: a Grenoble-ből induló 168 kilométeres szakasz végén 2304 méter magasan, a Col de la Loze-on lesz a cél, ahova 21.5 kilométer hosszú, 7.8 százalékos meredekségű emelkedőn kell megérkezni.

Franciaország öt hegyvidékét – az Alpokat, a Pireneusokat, a Vogézeket, a Jura-hegységet és a Francia-középhegységet – érinti a Tour, viszont mindössze egy időfutam kapott helyet a 2020-as útvonalban, ráadásul hegyi: az utolsó előtti, 36 kilométeres etap a La Planche des Belles Filles-n zárul.


„Igyekeztünk minél érdekesebb útvonalat összeállítani, ám a kerékpárosok lesznek azok, akik valóban izgalmassá tehetik a Tourt” – fogalmazott Christian Prudhomme versenyigazgató.

Az ünnepélyes párizsi bemutatón részt vett többek között az idei győztes, Egan Bernal is. Az Ineos kolumbiai versenyzője a tervek szerint jövőre is indul a francia körversenyen, ám a négyszeres győztes, az idei viadalt sérülés miatt kihagyó brit Chris Froome vasárnapi nyilatkozata szerint az ő segítőjeként.

A francia körverseny a szokásosnál egy héttel hamarabb kezdődik a tokiói olimpia miatt, és a záró szakasz – amely a hagyományoknak megfelelően Párizsban, a Champs-Élysées-n végződik – az elmúlt években megszokottnál két órával korábban ér véget július 19-én, hogy az ötkarikás játékokon szereplő kerékpárosoknak legyen elég idejük a japán fővárosba repülni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik