Tour de France: a BMC sikere után egy belgáé a sárga trikó

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 17:44
null
A BMC kerekesei, miután letudták a távot (Fotó: twitter.com/LeTour)
A BMC nyerte meg a Tour de France 3. szakaszán megrendezett csapatidőfutamot, az összetett versenyben a belga Greg Van Avermaet vette át a vezetést Peter Sagantól.

 

A csapatidőfutam a Cholet környékén kijelölt 35.5 kilométeres útvonalon zajlott, amelyet a BMC nagyon jól ismert.

„Négyszer végigmentünk ezen az útvonalon. Pontosan tudtuk, mit kell tennünk, és azt is tettük” – ismertette győzelmük hátterét Tejay Van Garderen.

Csapattársára, Greg Van Avermaetre két év után került vissza a sárga trikó, amelyet a 2016-os Touron három napig viselt. Ő hamarabb haladt át a célvonalon, mint Van Garderen, ezért áll ő az összetett verseny első helyén.

A címvédő Chris Froome-ot a soraiban tudó Team Sky csak négy másodperccel maradt el a BMC-től, az első szakaszon bukó brit hátránya így 55 másodperc összetettben.

Tom Dumoulin (Team Sunweb) 11 másodpercre van az élen álló BMC-s duótól.

AMIKOR BIZTOSSÁ VÁLT A BMC GYŐZELME ÉS VAN AVERMAET SÁRGA TRIKÓJA


 

TOUR DE FRANCE 2018
3. SZAKASZ, CHOLET–CHOLET, 35.5 km (csapatidőfutam)

1. BMC Racing Team 38:46 perc
2. Team Sky 38:50
3. Quick-Step Floors 38:53
4. Mitchelton-Scott 38:55
5. Team Sunweb 38:58
6. EF Education First-Drapac p/b Cannondale 39:21
7. Bora-Hansgrohe 39:36
8. Astana Pro Team 39:38
9. Katyusa-Alpecin 39:39
10. Movistar Team 39:40
11. Bahrain-Merida 39:52
12. AG2R La Mondiale 40:01
13. Team LottoNl-Jumbo 40:02
14. Trek-Segafredo 40:02
15. UAE Team Emirates 40:25
16. Groupama-FDJ 40:28
17. Fortuneo-Samsic 40:33
18. Direct Energie 40:38
19. Lotto Soudal 40:38
20. Dimension Data 40:39
21. Wanty-Groupe Gobert 41:10
22. Cofidis, Solutions Credits 42:09

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Greg Van Avermaet (belga, BMC Racing Team) 9:08:55 óra
2. Tejay Van Garderen (amerikai, BMC Racing Team) azonos idővel
3. Geraint Thomas (brit, Team Sky) 3 másodperc hátrány

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik