Tömegbukás szakította darabokra a mezőnyt a cél előtt

Vágólapra másolva!
2009.09.01. 18:49
Címkék
Nem éppen ideális körülmények között, nedves, csúszós úton zajlott a Spanyol körverseny negyedik etapja. A 225.5 kilométeres szakaszon többen is buktak, a hajrában például legalább 30-an estek el. A szakaszt a német Andre Greipel nyerte meg, összetettben továbbra is a svájci Fabian Cancellara vezet.

Greipel állva maradt, és megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Reuters)
Greipel állva maradt, és megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Reuters)
Greipel állva maradt, és megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Reuters)
Greipel állva maradt, és megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Reuters)
Greipel állva maradt, és megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Reuters)

Az utolsó Spanyolországon kívüli szakaszra került sor kedden a Vuelta A Espanán, amikor is a holland Venloból a belgiumi Liege-be tekertek a kerékpárosok. Ez volt az első szakasz, amelyen már legalább dombok nehezítették a kerekesek dolgát, így most már a hegyi hajrák pontjaiért is küzdöttek a résztvevők. Ez most még a szökevények vadászterülete volt, a Javier Ramírez Abeja, Dominik Roels, Szergej Lagutyin, Lars Boom négyesből az utóbbi volt a legaktívabb a három negyedik kategóriás hegyen, s ezzel övé lett a hegyi trikó.


A kanyargós, erdei utakon való haladást alaposan megnehezítette a kisebb nagyobb intenzitással hulló eső, ezért a mezőny egy része már az első kilométerektől kezdve azt várta, hogy mikor lesznek végre túl a szakaszon. Annyira persze nem óvatoskodtak, hogy ne érjék be a fent említett szökevénykvartettet, de így is több bukás történt. Az egyikbe Gerald Ciolek is belekeveredett, de az igazán nagy esés két kilométer a cél előtt történt, amikor egy körforgalomban legalább harminc bringás csúszott el a vizes úton, köztük az éllovas Fabian Cancellara. A svájci azonban a bukás ellenére is megőrizte az arany trikót, mivel ha az utolsó három kilométeren belül történik a bukás, akkor minden célba érő azonos időt kap.

A bukás a mezőny elején történt, s utána csak hatan maradtak elöl, így leegyszerűsödött a szakaszgyőzelemért folytatott harc. A három-három columbiás és quick stepes küzdelméből André Greipel került ki győztesen, ezzel ő nyerte meg az idei Vuelta leghosszabb etapját, amely szerdán szünnap és utazás követ.

 

64. VUELTA A ESPANA
 
4. szakasz. Venlo–Liege (225.5 km): 1. Andre Greipel (német, Columbia-HTC) 5:43:05, 2. Weylandt (belga, Quick Step) azonos idővel, 3. Grabsch (német, Columbia-HTC) a. i., …146. Cancellara (svájci, Saxo Bank) a. i.
Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban): Fabian Cancellara 15:12:38, 2. Boonen (belga, Quick Step) 9 másodperc hátrány, Grabsch 11 mp h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Andre Greipel (német, Columbia-High Road) 53 pont, 2. Boonen (belga, Quick Step) 38, 3. Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) 33
A hegyi pontversenyben: 1. (piros trikóban)  Lars Boom (holland, Rabobank) 9, 2. Ramírez Abeja (spanyol, Andalucia-Cajasur) 5, 3. Lagutyin (Vacansoleil) 3
A csapatversenyben: 1. Columbia-HTC 45:39:00, 2. Quick Step) 21 mp h., 3. Milram 2:03 p h.
Következik: szerdán szünnap, csütörtökön az 5. szakasz (Tarragona–Vinaros, 174 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik