Sylvain Chavanel másodszor sárgult be

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 19:29
null
Nem hiába biztatták Chavanelt (Fotó: Reuters)
Címkék
A francia Sylvain Chavanel nyerte meg a Tour de France hetedik szakaszát, s mivel az eddigi éllovas Fabian Cancellara jelentős hátrányba került a kisebb hegyeken, így a Quick Step bringása másodszor is felhúzhatta a sárga trikót

Szombaton megérkezett az Alpokba a Tour de France mezőnye, igaz egyelőre „csak" negyedik, harmadik és második kategóriás emelkedők vártak a mezőnyre, így az etapnak amolyan bemelegítő jellege volt a vasárnapi és keddi, jóval keményebb megpróbáltatások előtt.

A rajt után rögtön ellépett egy ötfős boly a főmezőnytől, amelynek tagja volt Jérome Pineau is, aki szorgalmasan gyűjtötte a hegyi hajrákon a pontokat, s ennek köszönhetően megerősítette első helyét a pöttyös trikóért zajló hegyi pontversenyben. A főmezőny az utolsó előtti, sorrendben ötödik emelkedőre közelítette meg igazán a szökevényeket, akik egyre kevésbé bírták a hegyeket, miközben Damiano Cunego és Sylvain Chavanel is támadásba lendült, utóbbi pedig a célig kitartott, ami azt jelentette, hogy pályafutása második szakaszát nyerte a Touron, mindkettőt idén.

Miközben Chavanel elöl virgonckodott, a főmezőny egy részét alaposan próbára tették a második kategóriás emelkedők, a sprinterek mellett a sárga trikós Fabian Cancellara is teljesen elkészült az erejével, s végül majd negyedórás hátránnyal küzdötte be magát a célba, ami azt jelentette, hogy elveszítette az elsőséget, és a maillot jaune újra Chavenlé lett, aki egy etap erejéig már viselhette a trikót.

„Először féltem a támadástól, mert nem akartam, hogy utolérjük a szökésben lévő csapattársamat, Jéreme Pineua-t, aztán amikor beértük, láttam, hogy kimerült, és csak annyit mondott, hogy menjek – mondta Chavanel a befutó után. – Csodálatos a csapat számára az idei Tour, nyertünk Spában és most másodszor is sikerült, megpróbáljuk ezek után a harmadik szakaszt is megnyerni. Az utolsó hegyen már eszembe jutott, hogy meglehet a sárga trikó, amelyet megpróbálok vasárnap megvédeni, bár tudom, az igazi csata Evans, Contador és Schleck közt zajlik majd."

A Chavanel által is említett favoritok végig csak egymásra figyeltek, s kéz a kézben értek be a célba, ahol a fehér trikós Andy Schleck arról beszélt, hogy Contador is, Armstrong is erősnek tűnt, s reméli, róla is ezt gondolják a riválisok.

97. TOUR DE FRANCE 
7. szakasz. Tournus–Station des Rousses (165.5 km): 1. Sylvain Chavanel (francia, Quick Step) 4:22:52, 2. Valls Ferri (spanyol, Footon-Servetto) 57 másodperc hátrány, 3. Garate (spanyol, Rabobank) 1:27 perc hátrány, ...84. Cancellara (svájci, Saxo Bank) 14:12 p h.
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Sylvain Chavanel 33:01:23, 2. Evans (ausztrál, BMC) 1:25 p h., 3. Hesjedal (kanadai, Garmin-Transitions) 1:32 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Thor Hushovd (norvég, Cervelo) 118 pont, 2. Petacchi (olasz, Lampre) 114, 3. McEwen (ausztrál, Katyusa) 105
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Jérome Pineau (francia, Quick Step) 44, 2. Sy. Chavenel 36, 3. Perget (francia, Caisse d'Epargne) 28
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Andy Schleck (luxemberugi, Saxo Bank) 33:03:18, 2. Kreuziger (cseh, Liquigas) 1:15 p h., 3. Valls Ferri 1:44 p h.
A csapatversenyben: 1. Astana 99:12:43, 2. Rabobank 56 mp h., 3. Caisse d'Epargne 1:24 p h
Következik: 8. szakasz (Station des Rousses–Morzine-Avoriaz, 189 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik