Spanyol örömünnep: megszületett az első hazai győzelem

Vágólapra másolva!
2009.09.07. 18:09
Címkék
A Xacobeo-Galicia spanyol versenyzője, Gustavo Cesar Veloso nyerte meg a spanyol kerékpáros körverseny, a Vuelta a Espana kilencedik, Alcoy és Xorret del Catí közötti szakaszát. Az összetettben Alejandro Valverde vette át a vezetést.
Valverde holnap már aranysárga trikóban versenyezhet (fotó: Reuters - archív)
Valverde holnap már aranysárga trikóban versenyezhet (fotó: Reuters - archív)

Hazai örömünneppel ért véget a Spanyol körverseny, a Vuelta a Espana kilencedik szakasza, hiszen megszületett az első spanyol szakaszgyőzelem az idei viadalon: a Xacobeo-Galicia versenyzője, Gustavo Cesar Veloso végzett az élen.

Az idei viadal második hegyi etapján, a 188.8 kilométer hosszú, Alcoy és Xorret del Catí közötti távon nem kevesebb mint hét (két harmadik, négy második és egy elsőkategóriás) hegy várt a mezőnyre.

A távnak már az elején meglépett egy hétfős szökevény-csapat a mezőnytől (a szökevények között volt a későbbi győztes Gustavo Cesar is), és tíz kilométerrel a cél előtt körülbelül öt perc volt az éllovasok előnye.

A szakasz utolsó emelkedőjén, az 1. kategóriás Alto de Catíra felfelé haladva az észt Rein Taaramäe próbált meg elszakadni az élen haladóktól, de nem osztotta be jól erejét, így végül a spanyol Gustavo Cesar Veloso győzelmével ért véget a szakasz, a második helyen az olasz Marco Marzano végzett.

Az csak növelte a hazai szurkolók örömét, hogy a szintén spanyol Alejandro Valverde nagy sprintet bemutatva a harmadik helyen ért célba - ennek köszönhetően az összetettben átvette a vezetést, így holnap már ő viselheti az aranysárga trikót.

Az összetett második helyén az ausztrál Cadel Evans, a harmadikon a holland Robert Gesink áll. A mezőnyre holnap az Alicante és Murcia közötti 171.2 kilométeres szakasz vár.

 

VUELTA A ESPANA
9. szakasz, Alcoy-Xorret del Catí, 188.8 km
1. Gustavo Cesar (spanyol, Xacobero) 5:21:04 ó
2. Marco Marzano (olasz, Lampre) 21 mp hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 40 mp h.
Az összetettben
1. Alejandro Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 36:26:40 ó
2. Cadel Evans (ausztrál, Silence-Lotto)  7 mp h.
3. Robert Gesink (holland, Rabobank) 36 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik