Renshaw a fejét is használta Cavendish sikere érdekében - videó

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 18:49
A brit Mark Cavendish a harmadik szakaszgyőzelmét szerezte meg az idei Tour tizenegyedik szakaszán, amelynek befutóján a felvezetőemberek fejjel is küzdöttek, ezért Mark Renshaw-t végül ki is zárták.
MARK RENSHAW SPORTÁGAT TÉVESZTETT
MARK RENSHAW SPORTÁGAT TÉVESZTETT
 

 

Nagy izgalmakra nem számíthattunk a hatalmas hőségben rendezett tizenegyedik szakaszon, nagyjából előre meg lehetett rajzolni, hogy előbb elengednek egy szökevénycsoportot, majd az utolsó huszonöt kilométeren belül befogják őket, hogy aztán jöjjenek a sprinterek. Ezúttal sem történt másként, igaz a befutó felettébb mozgalmasra sikeredett.

A szökevénytrióból előbb Anthony Geslin adta fel a reménytelen harcot huszonhét kilométerrel a 184.5 kilométeres etap befutója előtt, majd rá négy kilométerre Stephan Augét és José-Alberto Benitezt is bedarálta a főmezőny, amelynek nem okozott gondot a sík útvonalba beiktatott harmadik kategóriás emelkedő.

A célegyenes pedig kifejezetten feküdt a sprintbefutónak, hiszen majd' egy kilométeren keresztül tekerhettek egyenesen a bringások. A Columbia vonata ezúttal nem hagyta kibontakozni a riválisokat, kontrollálta a hajrát, a végén azonban Mark Renshaw túl agresszívan akarta győzelemhez segíteni Mark Cavedisht és az oldalára mért fejelésekkel próbálta arrább terelni Tyler Farrar segítőjét, Julian Deant, majd Cavendish megindulása után balra húzódott ki, éppen arra, ahol Farrar érkezett. Az amerikai kézzel is próbálta eltolni Renshaw-t és megakadályozni, hogy a palánkra kenje, ez viszont elég volt ahhoz Cavendishnek, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert, míg Farrart Alessandro Petacchi is megelőzte, aki ezzel átvette az eddig Thor Hushovdon feszülő zöld trikót.

Mark Cavendish idén a harmadik, összesen pedig a tizenharmadik etapgyőzelmét aratta a Touron, a folytatásban viszont jóval nehezebb dolga lesz, mivel a szervezők úgy döntöttek, hogy a fejelgetős mutatványáért kizárják Renshaw-t, így Cavendish a legfontosabb emberét veszítette el.

„Renshaw-t kizártuk. Megtekintettük a felvételt, és egyértelmű volt, lefejelte Deant. Ez kerékpár, nem pedig harc, tömegbalesetet okozhatott volna" – nyilatkozta a technikai igazgató Jean-Francois Pescheux.

„Örülök, hogy újabb szakaszt nyertünk, a győzelmet a csapatnak ajánlom, és külön köszönöm Michael Rogersnek, aki az Alpokban rengeteget segített – mondta Mark Cavendish. – Háromszázötven méterrel a cél előtt már megindultam, máskor csak kétszázötvennél, vagy kétszáznál szoktam, kicsit hosszú volt a hajrá. Renshaw kizárta Deant, én pedig robbantottam, és nekem úgy tűnt, hogy Dean használta a könyökökét, Renshaw-t csak visszatolta őt. Rendkívül csalódott vagyok, hogy kizárták. A zöld trikó az első héten messze került tőlem, most viszont egyre nagyobb csata bontakozik ki érte."


97. TOUR DE FRANCE

11. szakasz. Sisteron–Borg-lés-Valence (184.5 km): 1. Mark Cavendish (brit, HTC-Columbia) 4:42:29, 2. Petacchi (olasz, Lampre) azonos idővel, 3. Farrar (amerikai, Garmin-Transitions) a. i., ...65. A. Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) a. i.
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Andy Schleck 53:43:25, 2. Contador (spanyol, Astana) 41 másodperc hátrány, 3. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 2:45 perc hátrány
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Alessandro Petacchi 161 pont, 2. Hushovd (norvég, Cervelo) 157, 3. McEwen (ausztrál, Katyusa) 138
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Jérome Pineau (francia, Qucik Step) 92, 2. Charteau (francia, Bouygues Telecom) 90. 3. Moreau (francia, Caisse d'Epargne) 62
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Andy Schleck 53:43:25, 2. Gesink (holland, Rabobank) 4:22 p h., 3. Kreuziger (cseh, Liquigas) 5:11 p h.
A csapatversenyben: 1. Caisse d'Epargne 161:14:29, 2. RadioShack 31 mp h., 3. Astana 14:54 p h.
Következik: 12. szakasz (Bourg-de-Péage–Mende, 210.5 km)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik