Pályakerékpáros Eb: Borissza Johanna Kitti a középmezőnyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 22:54
Borissza Johanna Kitti 12. lett a nők kieséses versenyében a hollandiai Apeldoornban zajló pályakerékpáros Európa-bajnokságon csütörtökön.

Borissza – aki a szerdai nyitónapon scratch-ben 19. helyen zárt – 18 induló közül végzett a középmezőnyben. Az aranyérmet Kirsten Wild szerezte meg, a pályán hatszoros világbajnok 37 éves holland sztár 2016 és 2017 után harmadszor nyerte a kieséses versenyt kontinensviadalon.

Férfi scratch-ben a szám két évvel ezelőtti Eb-ezüstérmese, Lovassy Krisztián volt ott a 23 induló között. A 15 kilométeres táv harmadáig igen aktívan versenyzett, rövid időre egy hatfős szökevénycsoportba is bekerült, ám a záró körökben megszakadó mezőny hátsó felében maradva 17. lett. Az 52 889 kilométeres óránkénti átlagsebességű viadalt a spanyol Sebastián Mora Vedri nyerte, a 2016-os világbajnok az utolsó hat körre szakadt el a riválisaitól.

Lovassy és Borissza is szerepel pénteken omniumban, míg a csuklósérülés és műtét után visszatérő Borissza szombaton – épp 22. születésnapján – a pontversenyben áll rajthoz.

Szalontay Sándor a férfi sprinterek 24 fős mezőnyének kvalifikációjában a 13. időt tekerte (9.981 másodperccel), a 16 közé jutásért a selejtezőt huszadikként záró olasz Francesco Cecit búcsúztatta. A nyolcaddöntőben a világ- és Európa-bajnok, a riói olimpián bronzérmes Gyenyisz Dmitrijev várt rá, és a kvalifikációban negyedik leggyorsabb, 33 esztendős orosz sprinter legyőzte négy évvel fiatalabb magyar vetélytársát. A sprint elődöntőit és helyosztóit pénteken rendezik. Szalontay szombaton keirinben, míg a vasárnapi zárónapon az egy kilométeres időfutamban lesz érdekelt.

A csapat üldözéses versenyben a nőknél a britek megvédték címüket, a férfiaknál viszont a dánok letaszították a trónról az olaszokat.

PÁLYAKERÉKPÁROS EURÓPA-BAJNOKSÁG
FÉRFI SCRATCH
1. Sebastián Mora Vedri (Spanyolország)
2. Hrisztosz Volikakisz (Görögország)
3. Wim Stroetinga (Hollandia)
...
17. Lovassy Krisztián

NŐI KIESÉSES VERSENY
1. Kirsten Wild (Hollandia)
2. Emily Nelson (Nagy-Britannia)
3. Nikol Plosaj (Lengyelország)
...12. Borissza Johanna Kitti

FÉRFI CSAPAT ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Dánia (Lasse Norman Hansen, Julius Johansen, Frederik Madsen, Rasmus Pedersen)
2. Olaszország
3. Nagy-Britannia

NŐI CSAPAT ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Nagy-Britannia (Katie Archibald, Eleanor Dickinson, Neah Evans, Laura Kenny)
2. Németország
3. Olaszország

Az Európa-bajnokság további magyar érdekeltségű versenyszámai:
Péntek
női (Borissza Johanna Kitti) és férfi omnium (Lovassy Krisztián) első két száma (scratch és tempóverseny) 13.30
férfi sprint (Szalontay Sándor?) elődöntő és helyosztók; női (Borissza Johanna Kitti) és férfi omnium (Lovassy Krisztián) második két száma (kieséses és pontverseny) 18.00
Szombat
férfi keirin (Szalontay Sándor) első kör, vigaszág 15.00
férfi keirin (Szalontay Sándor) elődöntő, 7–12. és 1–6. helyekért zajló futam, női pontverseny (Borissza Johanna Kitti), férfi pontverseny (Filutás Viktor) 19.00
Vasárnap
férfi 1000 méteres időfutam (Szalontay Sándor) selejtező 10.30
férfi 1000 méteres időfutam (Szalontay Sándor) 14.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik