Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Öt versennyel ismét naptárban a SuperCross Sorozat
A tavalyi év sikere után az öt alapító rendező újra megszervezi a SuperCross Sorozat elnevezésű ciklo-krossz viadalt.
![]() |
| Az elit férfi kategóriában címvédő Buruczki Szilárd (Fotó: Babka Szabolcs) |
![]() |
| A női címvédő, Dósa Eszter |
A II. SuperCross Sorozat első eseményeként a kazincbarcikai verseny nyitja a sort. Ezt követően Salgótarjánba érkezik a sorozat abban a reményben, hogy november első felében még nem vár a versenyzőkre akkora hó és olyan hideg, mint amit tavaly tapasztalhattak a nógrádi megyeszékhelyen.
Ezután a hazai krossz életbe tavaly rendezőként is belépett ózdi verseny következik, a borsodi városban a korábbi évek megszokott farkaslyuki központja helyett ismét a városi stadion környékén kerül lebonyolításra a verseny.
A következő futam esetében ismét reménykednek a szervezők abban, hogy a balassagyarmatiaknak ezúttal nem kell mázsaszámra takarítani a havat a kijelölt nyomvonalról. A záró felvonásra már a következő év második hétvégéjének vasárnapján, Kerekegyházán kerül sor.
A futamokat egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj és szolgáltatás jellemzi ebben a szezonban is, melyekről részletesen a néhány napon belül induló supercross.hu honlapon keresztül lehet tájékozódni.
| 1. | Kazincbarcika, Jubileumi park (Kerékpár Klub Kazincbarcika) | 2011. október 23. (vasárnap) |
| 2. | Salgótarján, Tóstrand - SBTC pálya (Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület) | 2011. november 6. (vasárnap) |
| 3. | Ózd, Városi Stadion (Ózdi Kerékpáros Egyesület) | 2011. november 20. (vasárnap) |
| 4. | Balassagyarmat, Szabó Lőrinc Általános Iskola - Springa domb (Vitalitás Sportegyesület) | 2011. december 3. (szombat) |
| 5. | Kerekegyháza, Borbás Gáspár Sporttelep (Guriga Bringa Kerekegyháza Kerékpáros Egyesület) | 2012. január 8. (vasárnap) |





