Óriási bukás a célegyenesben, mentőben az éllovas

Vágólapra másolva!
2012.05.07. 16:44
null
Wouter Weylandtra emlékeztek a harmadik szakasz előtt (Fotó: cyclingnews.com)
Címkék
Óriási bukással végződött az olasz kerékpáros körverseny harmadik szakasza. A célegyenesben több versenyző is elesett – többek között Mark Cavendish és a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney –, az etapot végül a tegnap harmadik helyen záró Matthew Goss nyerte Juan José Haedo és Tyler Farrar előtt.

Gyászszünettel kezdődött a Giro harmadik szakasza: a mezőny és a szervezők a tavalyi versenyen elhunyt Wouter Weylandtra emlékeztek, aki 2010-ben megnyerte az olasz körverseny harmadik etapját, majd 2011-ben ugyanazon életét vesztette, illetve Horsens polgármesterére, a vasárnap elhunyt Jan Trojbergre.

A horsensi főtéren több százan jelentek meg, s levetítették Weylandt 2010-es szakaszgyőzelmét, majd egy rövid összeállítást játszottak le a belga kerekes kedvenc zenéiből.

NAGY UTAZÁS

A mai, harmadik szakasszal véget ér a dániai kiruccanás, és a csapatok repülővel utaznak Olaszországba, ahol a többi etapot rendezik. Ez lesz minden bizonnyal a kerékpárversenyek történetének legnagyobb útja, hiszen a kerekesek és csapataik mintegy 1600 kilométert tesznek meg – így még a 2010-es Vueltát is lepipálják, amikor a belgiumi Liege-ből a spanyolországi Reusba kellett utazniuk. A versenyzőket a hétfői szakasz után a Billund mellett reptérre szállítják, ahonnan 19 órakor és 19.15-kor indulnak a gépek, és tíz óra magasságában érnek Olaszországba.

Egy hatosfogat gyorsan meglépett a mezőnytől – melynek mindössze egy emelkedőt kellett leküzdenie a mai szakaszon, a negyedik kategóriás Ejer Bavnehojt –, míg a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney a mezőny elejében haladt. 65 kilométerrel a befutó előtt három perc alá csökkent a szökevények előnye – bár a Giro hivatalos időmérője megzavarodott, és közel négyperces előnyt mutatott két kilométer múlva, ami aligha volt reális...

Mads Christensen próbált ellépni a többiektől, ám őt is, és a többi szökevényt is beérte a mezőny 25 kilométerrel a cél előtt. Az utolsó tíz kilométerre a csapatok természetesen előre juttatták sprintereiket.

A hajrában ahogy várható volt, nagy volt a tülekedés, sőt, a célegyenesben hatalmas bukás tizedelte a mezőnyt. Mark Cavendish gyalog haladt át a célvonalon, kerékpárját a vállán vitte, ruháját szakadások tarkították. Rosszabb helyzetben volt a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney, aki súlyosnak tűnő sérülést szenvedett (majd ápolást kapott), ám megtartotta előnyét összetettben – az első hírek szerint azonban elképzelhető, hogy visszalép a Girótól. Phinneyt a verseny után mentő vitte el, ám az amerikai kerekes elmondta: jobban van, és folytatja a Girót.

BUKÁS A CÉLEGYENESBEN

A kaotikus szakaszt végül az ausztrál Matthew Goss nyerte, mögötte Juan José Haedo lett a második, míg Tyler Farrar a harmadik. Thor Hushovd, a BMC norvég kiválósága a hatodik helyen ért célba.

GIRO D'ITALIA
3. SZAKASZ, HORSENS–HORSENS, 190 KM
1. Matthew Goss (ausztrál, Orica-GreenEDGE)
2. Juan José Haedo (argentin, Saxo Bank) azonos idővel
3. Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Barracuda) azonos idővel
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Taylor Phinney (amerikai, BMC) 9:24.31 ó
2. Geraint Thomas (brit, Sky) +0:00.09
3. Alex Rasmussen (dán, Garmin-Barracuda) +0:00.13
Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
32 perce

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
40 perce

Férfi röplabda Extraliga: távozott a címvédő csapatkapitánya – hivatalos

Röplabda
42 perce

Új szerződést ír alá a Barcelona kulcsembere – hivatalos

Spanyol labdarúgás
43 perce

Triatlon: csodálatos olimpiai éremről álmodik Szalai Fanni

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint hetven sportolóval bővült a Magyar Honvédség Sportszázada

Egyéb egyéni
1 órája

Norris és Verstappen továbbra is az élen; Piastri a top 10-en kívül a második abu-dzabi edzésen

F1
1 órája

Az MLSZ megbüntette az FTC-t, a ZTE-t és a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik