Most Andy Schleck húzhatta fel a sárga trikót

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 21:37
null
Evans (balra) elszállt a szakaszon – Andy Schleck felhúzhatta a sárga trikót (Fotó: Reuters)
A francia Sandy Casar nyert a Alpok legnehezebb etapján a francia kerékpáros-körversenyen (Tour de France), míg az összetettben Andy Schleck vette át a vezetést, aki jelen állás szerint a címvédő Alberto Contadorral fog harcolni az elsőségért.

Öt kategorizált emelkedő, egy negyedik, egy második, két első és egy kiemelt kategóriás. Ez várt a francia körverseny mezőnyére az Alpok legnehezebb szakaszán, amelyen a 204.5 kilométerből 66.1 kilométer vezetett felfelé. Ahogyan a hegyi etapokon szokás, jó páran az előremenekülés taktikáját választották, köztük a pöttyös trikós Jerome Pineau, aki így próbált minél több pontot gyűjteni a hegyi pontversenyben.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz az összetett győztes a Tour de France-on?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A figyelem persze elsősorban a favoritokra összpontosult, akiktől az utolsó hegyen várhattuk, hogy alkotnak valamit. A Madeleine pedig alaposan meg is rostálta a mezőnyt. Az esélyesek közül először a korábbi Tour-győzes Carlos Sastra szakadt le, majd a folytatásban sorra maradtak le a favoritnak tartott bringások, köztük Lance Armstrong, aki ma Ivan Bassóval ért be egy csoportban, csapatából viszont már Levi Leipheimer áll a legjobban, így ő a RadioShack első számú bringása. A hegymászást végül csak ketten bírták szuflával, a csúcshoz közeledve már csak Andy Schleck és Alberto Contador tekert a szökevények mögött.

A ifjú titán és a címvédő nem talált fogást egymáson, így kéz a kézben értek fel a hegytetőre, majd lefelé sem tévesztették egymást szem elől, egyúttal nyilvánvalóvá vált, hogy az idei Tour győztese kettőjük közül kerül majd ki. Schleck egyelőre 41 másodperccel vezet Contador előtt, aki azonban a hegyek mellett az időfutamban is bízhat, amelyben biztosan jobb lesz riválisánál.

A duó végül beérte a négy, legtovább kitartó szökevényt, igaz, a szakaszgyőzelemért való küzdelmet meghagyta neki, a sprintben a francia Sandy Casar volt a leggyorsabb. A sárga trikó Andy Schlecké lett, aki pályafutása során először húzhatta fel a maillot janue-t.

„Nagyon jó szakasz volt, az egész csapat fantasztikus munkát végzett. Mindenképpen meg akartam szerezni a sárga trikót. Amikor a hegyen támadtam, nem taktikáztam, megpróbáltam leszakítani Contadort, lehet, ha visszatámad, én szakadok le. Csodálatos érzés, hogy felhúzhattam a sárga trikót. Van negyvenegy másodperc előnyöm, a folytatásban már csak Contadorra kell figyelnem" – mondta boldogan Andy Schleck a befutó után.

Cadel Evans ugyanakkor érthetően nem volt elégedett: „Sajnos korántsem voltam olyan állapotban, mint a legutóbbi hegyi szakaszon. Volt egy nagy bukásom a szakasz rajtja után, bosszantó, hogy a Girón és most is sérülés hátráltat, hiába dolgozott remekül az egész csapat. Azt hiszem, már nem nyerhetem meg az idei Tourt..."

97. TOUR DE FRANCE
9. SZAKASZ, MORZINE–SAINT-JEAN-DE-MAURIENNE (204.5 KM)
1. Sandy Casar (francia, Francaise des Jeux) 5:38:10, 2. León Sánchez (spanyol, Caisse d'Epargne) azonos idővel, 3. Cunego (olasz, Lampre) a. i., …42. Evans (ausztrál, BMC) 8:09 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 43:35:41, 2. Contador (spanyol, Astana) 41 másodperc hátrány, 3. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 2:45 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Thor Hushovd (norvég, Cervelo) 124 pont, 2. Petacchi (olasz, Lampre) 114, 3. McEwen (ausztrál, Katyusa) 105
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Anthony Charteau (francia, Bouygues Telecom) 85, 2. Pineau (francia, Quick Step) 85, 3. Moreau (francia, Caisse d'Epargne) 62
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Andy Schleck 43:35:41, 2. Gesink (holland, Rabobank) 4:22 p h., 3. Kreuziger (cseh, Liquigas) 5:11 p h.
A csapatversenyben: 1. Caisse d'Epargne 131:05:36, 2. RadioShack 31 mp h., 3. Astana 35 mp h.
Következik: 10. szakasz (Chambéry–Gap, 179 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik