Keveset hoztak Valverdén a vetélytársak

Vágólapra másolva!
2009.09.19. 20:35
Címkék
A Spanyol körverseny összetettjét befolyásoló szakaszok közül az utolsóra került sor szombaton, a toledói időfutam kínált még egy apró lehetőséget arra a riválisoknak, hogy megelőzzék a három hét során rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Alejandro Valverdét. A spanyolnak túlzottan nem kellett aggódni a 27.8 kilométeres etap előtt, hiszen sem Cadel Evansnél, sem Samuel Sánchez Gonzáleznél nem gyengébb annyival ebben a műfajban, hogy másfél-két perccel kikapjon.

Valverdétől innen már aligha veszik el a győzelmet (fotó: Reuters)
Valverdétől innen már aligha veszik el a győzelmet (fotó: Reuters)

A kihívó spanyol és a kétszeres Tour-2. ausztrál ugyan mindent megpróbált, a második és a harmadik helyet szerezték meg az etapon, amely azonban túl rövidnek bizonyult ahhoz, hogy igazán markáns különbségek alakuljanak ki a legjobbak között.

Az időmérő pontok során folyamatosan növekedett Valverde hátránya, de mivel az Evans (az ausztrál második helyével megelőzte a szakasz előtt harmadik Ivan Bassót), Sánchez duó nagyjából tíz másodpercet hozott szűk tíz kilométerenként, így a Caisse d'Epargne bringásának csak arra kellett koncentrálnia, hogy ne essen el, s ezt a tempót tartva célba érjen.

A szakaszt a szám egyik specialistája, a brit David Millar nyerte meg, aki ezzel az ötödik etapját nyerte meg a Vueltán – legutóbb 2006-ban ünnepelhetett. Millar sikere a Garmin-Slipstreamnek azért is értékes, mert az amerikai csapat ezzel szinte minden műfajban bizonyította, hogy ott van a legjobbak között.

Tyler Farrar a sprintekben jeleskedett, Ryder Hesjedal szökés után győzött, Millar az időfutamban ­– már csak a jó összetett szereplésre esélyes Tom Danielsonnak kellett volna jobban mennie, igaz, az amerikait betegsége és bukása is akadályozta a megfelelő eredmény elérésében.

KERÉKPÁR
64. VUELTA A ESPANA
20. szakasz. Toledo (27.8 km, egyéni időfutam):  1. David Millar (brit, Garmin-Slipstream) 35:53, 2. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 5 másodperc hátrány, 3. Evans (ausztrál, Silence-Lotto) 9 mp h., …7. Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 36 mp h. Az összetett állása:  1. (aranysárga trikóban) Alejandro Valverde 84:10:32, 2. Sánchez González 55 mp h., 3. Evans 1:32 perc hátrány. A gyorsasági pontversenyben:  1. (zöld trikóban) André Greipel (német, Columbia-HTC) 123 pont, 2. Valverde 111, 3. Evans 99. A hegyi pontversenyben:  1. (bordó trikóban) David Moncoutié (francia, Cofidis) 186, 2. De la Fuente (spanyol, Fuji Servetto) 99, 3. Sánchez Pimienta (spanyol, Contentpolis- Ampo) 73. A csapatversenyben:  1.  Xacobeo Galicia 252:21:14, 2. Caisse d’Epargne 23:43 p h., 3. Astana 31:23 p h. Következik: 21. (utolsó) szakasz (Rivas- Vaciamadrid–Madrid, 110.2 km)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik