nemzetisport.hu 2019.06.05 09:28 Frissítve: 2019.06.05 10:30

Kerékpár: túra a nemzeti összetartozásért

„Tekerj otthonról hazáig!” elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros-emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel is erősítse a nemzeti összetartozást.

 

Kozma Dávid a szervezet képviseletében a rendezvényt népszerűsítő keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontos, hogy a nemzeti összetartozás tettekben is kifejezésre jusson, hogy a magyar fiatalok – éljenek bár Magyarország határain belül vagy kívül – aktívan részt vegyenek a közösségformálásban, a nemzet erősítésében.

Négy helyszínről összesen 76 település érintésével haladnak a kerékpárosok Budapestre, ahová egyszerre érkeznek meg.

Az egyik útvonal Dunaszerdahelyről (187 kilométer), a másik Nagyváradról (389), a harmadik Szabadkáról (274), a negyedik pedig Beregszászról (424) indul, és a kerékpárosok augusztus 20-án a Nemzeti Múzeum kertjében találkoznak.

A rendezvényre az otthonrolhaza.hu weboldalon lehet regisztrálni, augusztusban pedig mobiltelefonos applikáció is indul, mely megmutatja, merre haladnak a bolyok.

2019.11.26 19:45:31

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A magyar kerékpársport az utóbbi években egészen valószínűtlen fejlődési ívet írt le.

2019.08.20 12:38:53

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.07.30 16:42:37

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ecuadori Carapaz Giro-győzelme után a kolumbiai fiatal franciaországi diadalán ámul a világ.

2019.07.06 10:44:09

Kerékpár nemzetisport.hu

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2019.06.30 23:00:48

Kerékpár KOHÁN GERGELY

Az ötszörös olimpiai bajnok megreformálná a kerékpársportot a nézők örömére.