Kerékpár: Peák, Lovassy és Parti 2017 legjobbjai között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 18:50
Az országútiak között Peák Barnabás, a pályaversenyzőknél Lovassy Krisztián érdemelte ki a 2017 legjobb férfi kerékpárosának járó díjat. A nőknél országúton Király Mónika, pályán Kercsó-Magos Zsuzsanna, a hegyikerékpárosok között pedig az előző esztendőhöz hasonlóan Parti András és Benkó Barbara bizonyult a legjobbnak.

„Ez az egyetlen esemény az évben, amikor valamennyi szakág képviselői együtt lehetnek – kezdte beszédét a Magyar Kerékpáros-szövetség pénteki gáláján Princzinger Péter elnök, majd magyarázatot adott arra, miért tartják ebben a furcsa időpontban, év elején az elmúlt esztendő zárását. – Olyan időpontot kerestünk, amikor az év végi ünnepek nem vonják el a figyelmet a mi gálánkról, a mi ünnepeltjeinkről."

Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a sportág elmúlt évi sikerei közül kiemelte Lovassy Krisztián Eb-ezüstérmét, valamint azt, hogy a nagy sikerű Tour de Hongrie egy kategóriával feljebb lépve már 2.1-es besorolású.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint most kezdődik a magyar kerékpársport aranykora, amit az is bizonyít, hogy „soha annyi pénz kerékpárút építésére nem volt, mint a 2018-as költségvetésben”. Megemlítette még, hogy az idén el fognak indulni a kerékpáros vándortáborok, és emlékeztetett arra, hogy a 2018-as Tour de Hongrie-t az Eurosport televíziós csatorna is közvetíteni fogja.

„Tavaly is én voltam az év pályakerékpárosa. Örülök, hogy megvédtem a címem” – mondta az MTI-nek Lovassy, aki októberben, a berlini pályakerékpáros Eb-n scratchben nyert ezüstérmet. A 2018-as terveiről azt mondta, nagy dolognak tartaná, ha a február 28-án rajtoló pálya-vb-n az első öt között végezne. Emellett országúton szeretné megvédeni az országos bajnoki címét, de fontos számára az is, hogy több pályaversenyen induljon. Ez utóbbi az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos, mivel a kiemelt célja az, hogy kiharcolja a tokiói szereplést.

A kerékpársport legjobbjai 2017-ben

Országút
Peák Barnabás (Kontent - DKSI Cycling Team) 1. alkalommal díjazott
Király Mónika (S.C. Michaela Fanini) 3.
Pálya
Lovassy Krisztián (Differdange Losch) 4.
Kercsó-Magos Zsuzsanna (BVSC Zugló) 3.
Hegyikerékpár
Parti András (Nella Trek Team) 6.
Benkó Barbara (Focus XC Team) 5.
BMX cross
Szoboszlai Patrik (KSI Csepel SE) 3.
BMX freestyle
Kun Ádám (Monster Energy)
Cyclocross (terepkerékpár)
Búr Zsolt (Vialand Racing Team) 2.
Szekeres Viktória (Cyclocross)
Downhill
Palotai Gábor (FRO Racing)
Triál
Pocsai Richárd (JóBringa KSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik