Kerékpár: csaknem száz induló a 45. Gemenc Nagydíjon

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 10:35
Címkék
Tizennégy csapat 98 versenyzője, köztük a magyar élmezőny áll rajthoz a 45. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyen, amelyet július 26-án és 27-én rendeznek Szekszárdon.

Az eseményt ismertető pénteki sajtótájékoztatón Szilasi László versenyigazgató elmondta: a versenyre neveztek cseh, szlovák, szlovén, luxemburgi, francia, román, osztrák és norvég csapatok, a magyar együttesek közül elindul a rendelkezésre álló legerősebb magyar válogatott, ott lesz mások között Szarka Gergely magyar bajnok, a szekszárdi csapatban pedig Istlstekker Zsolt.

Változás lesz az eddigiekhez képest, hogy a korábbi kétnapos helyett két egynapos versenyt bonyolítanak le, így a magyar versenyzők több pontot szerezhetnek a világbajnoki kvalifikációhoz.

Július 26-án, pénteken a mezőnynek egy 165 kilométeres, másnap egy 150 kilométeres kört kell teljesítenie Szekszárd környékén, utóbbi távon belül sprintszakaszokkal. Mindkét verseny befutója a szekszárdi Kálvária-tető lesz, ahová átlagosan 15 százalékos – helyenként 25 százalékos – emelkedő visz fel.

A kétmillió forint összdíjazású nagydíj programját július 27-én este egyórás, háztömb körüli kritériumverseny zárja majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik