Kerékpár: Contador befejezte a szezont, a novemberi döntésre vár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.04. 07:58
Címkék
Ebben az idényben már nem versenyez a háromszoros Tour de France-győztes – az idei viadalon csak ötödik helyen záró – Alberto Contador: a spanyol kerékpáros doppingügyének novemberi lezárására vár.
Contador a júliusi Tour után ezen a héten még két erőpróbán vett részt, az egyiken első, a másikon második lett, majd hazautazott. A Cyclingnews című szaklapnak elmondta: pihenésre van szüksége, mert az idény testileg és lelkileg is nagyon kimerítő volt számára. Hozzátette: szabadsága alatt valószínűleg nem hagyja el a hazáját.A spanyol bringásra novemberben kemény próba vár: többszöri halasztás után várhatóan akkor dönt majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a doppingügyében. Contador a tavalyi, általa megnyert Touron bukott le, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Állítása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn az ellenőrzésen. A Spanyol Kerékpáros-szövetség felmentette, a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azonban a CAS-hoz fordult. Az UCI jelezte, hogy amennyiben a CAS bűnösnek találja az ártatlanságát hangoztató Contadort, megfosztja őt valamennyi, tavaly július óta elért eredményétől. Így aztán nemcsak a 2010-es Tour-elsősége, hanem az idei Giro d’Italia-győzelme is elúszhat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik