Kerékpár: az elnök új olimpiai számokat szeretne felvetetni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 11:07
A terepkerékpárt és a hegyikerékpár downhill számát szeretné felvetetni az olimpia műsorára Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke úgy, hogy közben más számok nem kerülnek ki a programból.

A brit sportdiplomata elmondta, hogy az elmúlt két nyári játékokon nagy sikert ért el a sportág, és azon dolgoznak, hogy ezt az érdeklődést fenntartsák vagy túlszárnyalják 2016-ban Rióban és 2020-ban Tokióban, illetve azon túl is.

Ugyanakkor jelezte: a 2004-es athéni olimpia után néhány pályaszámot kivettek a programból, hogy Pekingben már a BMX-esek is versenyezhessenek. A 2008-as játékokat követően pedig újabb számok maradtak ki, hogy a nemek közötti egyenlőséget biztosítsák. Most viszont úgy szeretné elérni a terepkerékpár és a hegyikerékpár downhill (lejtmenet) számának felvételét, hogy közben más számokat nem vesznek le a műsorról.

Cookson terveiről már egyeztetett Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével.
Jelenleg az országúti és a pálya szakág mellett BMX-ben, valamint a hegyikerékpár krossz (terep) számában versenyeznek az ötkarikás játékokon a bringások.

Legfrissebb hírek

Szabó Szebasztián az olimpiáról: Többen maradhatnak az 50-es számok miatt

Úszás
2025.04.23. 08:37

Egy „szétszórt kirakós” lesz a Los Angeles-i olimpia a szervezők szerint

Egyéb egyéni
2025.04.22. 18:12

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33
Ezek is érdekelhetik