Kerékpár: Armstrong szerint olyan lett, mint Voldemort

Vágólapra másolva!
2015.06.11. 17:10
Újra hosszabb interjút adott a doppingolás miatt hét Tour de France-diadalától megfosztott, Lance Armstrong. A kerékpársport korábbi legendás alakja szerint manapság már olyan, mint Voldemort, a Harry Potter regényekből ismert gonosz szereplő.

Armstrong elmondta, hogy az idei Tour de France útvonalának egyes részeit ő is teljesíti majd jótékonysági célból. A 43 éves amerikai kerékpáros a korábbi angol válogatott labdarúgó, Geoff Thomas alapítványának gyűjt pénzt. Thomas Armstronghoz hasonlóan szintén túlélte a rákot.

Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke szerint tiszteletlenség, hogy Armstrong azokon az utakon teker majd, amelyen néhány nappal később a Tour de France mezőnye is.

„Az a srác vagyok, akivel kapcsolatban mindenki úgy próbál tenni, mint aki nem is létezne – reagált erre Armstrong a Daily Telegraphnak. – Pedig sok minden történt velem. Mindannyian tudjuk, hogy mik... Ki is az a karakter a Harry Potterből, akinek nem szabad kimondani a nevét? Voldemort? Ez minden szinten megfigyelhető az esetemben is. Ha Amerikában nézed a Tourt vagy olvasol róla, nem találkozol a nevemmel, mintha tilos lenne megemlíteni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik