Kerékpár: a WADA is fellebbezett Alberto Contador doppingügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.30. 10:17
A nemzetközi sportági szövetség (UCI) után a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a kerékpáros Alberto Contador doppingügyében, a spanyol sportági szövetség (REFC) felmentő ítélete nyomán.

A háromszoros Tour de France-győztesnek a tavalyi Touron adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak a doppingellenőrök. Állítása szerint a tiltott szer fertőzött hússal került a szervezetébe. Az RFEC januárban még egyéves eltiltást helyezett kilátásba, ám néhány héttel később a kerékpáros által benyújtott bizonyítékok elemzése után ejtette a doppingvádat ellene. Emiatt került sor a fellebbezések benyújtására, a CAS júniusban dönthet az ügyben.

A világ jelenlegi legjobb országúti versenyzőjének számító Contador felmentése óta már több versenyen rajthoz állt, és kiválóan szerepelt: februárban a portugáliai Algarve körversenyen negyedik lett, két héttel később megnyerte a murciai, néhány napja pedig a katalán körversenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik