Kerékpár: a francia klasszis már '98-ban EPO-t használt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.24. 19:53
A tizenöt évvel ezelőtti vizsgálatok számára még „láthatatlan” doppingot, EPO-t használt 1998-ban a franciak klasszis kerékpárosa, Laurent Jalabert. A sportoló akkori vizeletmintáját hat évvel később, 2004-ben vizsgálták meg újra, és akkor már kimutatták az időközben beazonosított, és a tiltólistán nevesített EPO-t.

Az utólagos teszteket név nélkül végezték el, a dopping elleni hatékonyabb harc érdekében, az akkori eredményeket évekre titkosították. Ez a titkosítás jár le a közeljövőben, de amint arról a L'Equipe beszámolt, Jalabert neve máris kitudódott. Miként az is, hogy szinte minden utólag megvizsgált mintánál hasonló eredményre jutottak.

Abban az évben a Girót, majd a Tourt is a 34 éves korában, mai napi tisztázatlan körülmények között elhunyt olasz Marco Pantani nyerte meg, akinek pályafutását ugyancsak erősen beárnyékolta a doppingbotrány.

A Jaja becenevű korábbi kiválóság profi pályafutása (1989–2002) során több egynapos klasszikuson diadalmaskodott, a nagy körversenyeken 25 szakaszt nyert meg (a Tour de France-on 4-et, a Giro d'Italián 3-at, a Vuelta a Espanán 18-at). Remek hegyi menőnek számított, 2001-ben és 2002-ben is ő nyerte meg a Tour de France hegyi pontversenyét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik