Kerékpár: a brit parlament doppingolással vádolja Wigginst

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.05. 12:06
Egy brit parlamenti jelentés szerint az ötszörös olimpiai bajnok kerékpáros, Sir Bradley Wiggins arra használt fel egy engedélyezett teljesítményfokozó szert, hogy megnyerje a 2012-es Francia körversenyt.

A 2016 végén visszavonult kerekes a hat évvel ezelőtti Tour de France-ot megelőzően asztmája miatt külön engedélyt kapott a triamcinolon nevű szteroid alkalmazására. Ő azonban az irat szerint csapattársaival együtt arra használta fel az engedélyt, hogy a teljesítményét javítsa a Tour előtt és alatt.

„A Sky csapat ezzel átlépett egy etikai határvonalat, mivel nem orvosi segítségnyújtásra használta a szert” – hangsúlyozta a digitális, kulturális, média- és sportbizottság vizsgálati anyaga. A 37 éves Wiggins első reakciójában tagadta a doppingvádat.

A britek nemzeti hőse pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, majd átnyergelt az országúti szakágra, amelyben 2012-ben Londonban nyert időfutamot – ezt követően ütötték lovaggá –, és a Tour de France-on sem talált legyőzőre. Ezután visszatért a pályára, két éve Rióban sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra – az üldözéses csapatversenyben győzött –, nyolc érme révén pedig a legtöbb medáliával rendelkező brit olimpikon lett.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14
Ezek is érdekelhetik