Igor Antónra került át a piros trikó

2010.09.04. 19:16
null
Igor Antón vasárnap már piros trikóban tekerhet (Fotó: Action Images)
Címkék
A francia David Moncoutie nyerte meg a Vuelta 8. szakaszát, amely után összetettben a spanyol Igor Antón vette át a vezetést a belga Philippe Gilbert-től.

A szombati szakasz néma tiszteletadással kezdődött a Team Sky pénteken elhunyt masszőre, Txema González tiszteletére. A brit csapat egyébként vissza is lépett a versenytől.

David Moncoutie négy társával húsz kilométer megtétele után lépett el a mezőnytől, a szökés pedig sikeresnek bizonyult. A francia kerekes végül az utolsó hegyen robbantott, és a többiektől ellógva végül majdnem egyperces előnnyel ért célba. A Cofidis versenyzőjének ez volt pályafutása harmadik szakaszgyőzelme a Vueltán.

Az már ekkor tudható volt, hogy új ember veszi át a vezetést összetettben, Philippe Gilbert ugyanis percekre lemaradt a két spanyoltól, Igor Antóntól és Joaquin Rodrígueztől. Közülük utóbbi megelőzte ugyan honfitársát, ám Antónnak vele azonos időt ítéltek meg, így ő áll jelenleg az élen.

 VUELTA A ESPANA
8. SZAKASZ, VILLENA-XORRET DEL CATÍ, 188.8 KM
1. David Moncoutie (francia, Cofidis)  5:14:32 ó
2. Serafin Martinez (spanyol, Xacobeo Galicia)  54 mp
3. Johann Tschopp (svájci, Bouygues Telecom)  a. i.
   
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Igor Antón (spanyol, Euskaltel)  32:28:49 ó
2. Joaquin Rodríguez (spanyol, Katyusa)  a. i.
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 2 mp

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
5 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
5 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
5 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
6 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
6 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik