Hegyikerékpár: hat ország 1300 versenyzőjét várja Esztergom

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 09:49
Új versenyközponttal és új pályával, négy távon várják július 5-én a hegyikerékpárosokat Esztergomba. A 16. Duna Maratonon hat ország mintegy 1300 versenyzőjére számítanak a szervezők.
Az esemény versenyközpontjának tizenöt év után ad új otthont a dunakanyari település. A mezőny az esztergomi rögbistadionból indul, majd felvezetéssel halad keresztül a városközponton. A versenyzők többek között áthaladnak Pilisszentlászlón, Pilisszentléleken, megmásszák a Dobogókői sípályát is; a befutó előtt áthaladnak a történelmi óvároson, a Bazilika alatt, lejönnek a várfal lépcsőjén, majd a Duna-partról érkeznek a finisre.„Másfél évtized után döntöttem úgy, hogy egy újabb városba viszem a rajt- és célterületet. Esztergom kiváló partnere a rendezvénynek, a belvárosban igazi látványosság lesz a több mint ezer hegyikerekes. Az új pályatervezésnél figyelembe vettem, hogy a szurkolók számára követhetővé tegyük a versenyt. A pályán több közönségpontot is kijelölünk, amit kerékpárral és autóval is könnyen meg lehet közelíteni, és több olyan frissítőpont lesz, amit többször érintenek a versenyzők” – mondta Harangvölgyi András főszervező-versenyigazgató.Az esemény szombaton gyermekversenyekkel kezdődik, vasárnap a hosszú- és a középtávot tíz órakor, a rövidet és a minit fél órával később indítják; az eredményhirdetésre 17 órától kerül sor. A 11 km-es mini távot teljesítőknek 330 méteres, a 29 km-es rövid távosoknak 800, a 65 km-es középtávosoknak 1800, míg a 89 km-eseknek 2600 méteres szintkülönbséget kell leküzdeniük.Az elmúlt másfél évtized alatt a Duna Maraton az egyik legnagyobb hazai és közép-európai hegyikerékpáros eseménnyé nőtte ki magát, melyen a résztvevő nemzetek száma a hat-nyolcat is elérheti. A verseny a Top Maraton és a Magyar Kupa-sorozat egyik állomása. A viadal kezdetben a budai várból rajtolt, majd sokáig Visegrád volt a rajt-cél központ. A szervezők az idén hat ország mintegy 1300 versenyzőjére számítanak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik