Hegyikerékpár: Dósa Eszter 10. lett a maratoni Eb-n

Vágólapra másolva!
2012.06.18. 06:36
Minden idők egyik legjobb magyar eredményét elérve a tizedik helyen zárt a csehországi hegyikerékpáros maratoni Európa-bajnokságon Dósa Eszter.
A kontinensviadal elit női versenyét a korábbi többszörös összetett maratoni világkupagyőztes finn Pia Sundstedt nyerte meg brit és a német vetélytársa előtt.A magyar válogatott kerekes a verseny után elmondta, a Liberec környéki versenyen 95 kilométert és 2600 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük.„A verseny útvonalát a német-cseh határnál jelölték ki. Ez a női táv a magyarországi maratonikhoz képest jóval hosszabb volt, így szokatlan volt számomra. Tizenötödikként szólítottak a rajthoz, a start után az országúti taktikázáshoz hasonló sűrű iramváltások voltak, majd ráálltam az egyenletes tempómra, végül az utolsó tizenöt-húsz kilométeren még erősíteni is tudtam. Jól osztottam be az erőmet, néhány helyet javítottam is. A top tízbe vártam magam, ez be is jött. Jó volt a szervezés, Szász Viktornak köszönhetően a frissítés is jól sikerült. A pálya igen meredek emelkedőket, sokszor egy nyomvonalas lejtőket, murvás utakat is tartalmazott” – nyilatkozta Dósa Eszter.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik