Greipel hajrája aranysárga trikót ért

2009.09.03. 18:50
Címkék
A német Andre Greipel a Vuelta ötödik szakaszán már a második győzelmét szerezte meg, és ezzel a sikerrel átvette az aranysárga trikót a svájci Fabian Cancellarától.
Greipel pénteken már aranysárga trikóban tekerhet (Fotó: Reuters)
Greipel pénteken már aranysárga trikóban tekerhet (Fotó: Reuters)

A csúszós macskakő, kanyargós erdei utak után tűző napsütés, és jóval sivárabb táj várt a Vuelta a Espana résztvevőire is, ami egyben azt is jelentette, hogy az első négy – Hollandiában és Belgiumban rendezett – szakasz után végre megérkezett Spanyolországba a harmadik nagy körverseny.

Az első hazai szakasz során Tarragonából Vinarosba tekert a mezőny, s várható volt, hogy a sík útvonalon a sprinterek csapatai nem engedik ki a kezükből az irányítást.

Persze azért macska-egér harcot folytattak a szökevényekkel, de a szakaszgyőzelemért a papírformának megfelelően a sprinterek küzdöttek.

Jó ideig úgy tűnt, hogy a belga Tom Boonen lehet az első, de végül érkezett a pót-Cavendish, a német Andre Greipel, és a Columbia-HTC második legjobb sprintere is megleckéztette a többi hajráspecialistát.

Szakaszgyőzelmének köszönhetően Greipel az aranysárga trikót is átvette Fabian Cancellarától, miközben megtartotta a sprintereknek járó zöldet is.

64. VUELTA A ESPANA
 
5. szakasz. Tarragona-Vinaros (174 km)
1. Andre Greipel (német, Columbia-HTC) 4:27:54, 2. Boonen (belga, Quick Step) azonos idővel, 3. Bennati (olasz, Liquigas) a. i., ...56. Cancellara (svájci, Saxo Bank) 18 másodperc hátrány
Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) Andre Greipel 19:40:23, 2. Boonen 6 mp h., 3. Bennati 17 mp h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Andre Greipel 78 pont, 2. Boonen 58, 3. Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) 47
A hegyi pontversenyben: 1. (bordó trikóban) Aitor Hernández (spanyol, Euskaltel) 10, 2. Boom (holland, Rabobank) 9, 3. Martínez Acevedo (spanyol, Xacobeo-Galicia) 7
A csapatversenyben: 1. Liquigas 59:02:54, 2. Saxo Bank 12 mp h., 3. Garmin-Slipstream 15 mp h.
Következik: 6. szakasz (Xativia-Xativia, 176.8 km)

 R. B. B.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
41 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája