Giro: Franciaország kimarad, módosították a királyszakaszt

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 21:19
null
Módosították a királyszakaszt, Franciaország kimarad a programból (Fotó: AFP)
Módosították a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny utolsó előtti, 20. szakaszának útvonalát, így a mezőny szombaton nem teker át Franciaországba, ami azt is jelenti, hogy három hegy is kikerült a királyetapból – írja az MTI.

 

A szervezők szerdai közlése szerint Franciaországban szigorították a járványügyi előírásokat, emiatt az ottani hatóságok visszavonták az engedélyt a mezőny áthaladásától. Ez azt jelenti, hogy az útvonalból kikerült a 2744 méter magas Colle dell'Agnello határhágó, illetve Franciaországban a Col d'Izoard és a Montgenevre, helyette viszont a versenyzőknek háromszor kell feltekerniük Sestriere-be.

A változtatások nyomán a szakasz 198 helyett 181 kilométeres lesz, a szintkülönbség pedig 5500 méterről 4000-re csökkent.

A szervezők ugyanakkor azt is közölték, hogy a csütörtöki alpesi etapon nem kell módosítani, azaz az elmúlt hetek havazása ellenére a mezőny megmássza az idei kiírás legmagasabb csúcsát, a 2758 méteres Passo dello Stelviót.

A változtatás révén a vasárnap Milánóban záruló 103. Giro d'Italia össztávja 3481 kilométerre módosul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik