Giro 2020: Ivan Basso is nyeregbe pattan Fehérváron

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 21:03
null
A kétszeres Giro-győztes olasszal október 19-én együtt tekerhetnek az utcai kerékpárosok (Fotó: AFP)
Egy ritka programra, rendhagyó eseményre invitálnak mindenkit a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának szervezői október 19-én, szombaton. A nagy kihívásnak, ugyanakkor hatalmas élménynek ígérkező esemény keretében utcai kerékpárosok együtt tekerhetnek a kétszeres Giro-győztes Ivan Bassóval!

 

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Giro d'Italia jövő májusban Magyarországról rajtol. A Grande Partenza – vagyis a Nagy Rajt harmadik, egyben utolsó magyarországi szakaszának Székesfehérvár ad otthont 2020. május 11-én.

A város és az egész ország készül az eseményre, s a „bemelegítés” fontos állomása lesz a szombati élmény-kerékpározás, amely szombaton 9 órakor rajtol Fehérváron az Országalmától, és a vállalkozó kedvű kerékpárosok választhatnak a 40 és a 75 kilométeres táv között.

Az utcai bringások ezúttal is válogatott versenyzőkkel, Dina Mártonnal, Fetter Erikkel, Valter Attilával, Pelikán Jánossal és Parti Andrással oszthatják meg a bringázás élményét, miközben délelőtt a kétszeres Giro-győztes Ivan Basso is nyeregbe száll!

Délután interaktív programokkal várják az érdeklődőket, majd 19 órától Punnany Massif koncerttel fejeződik be az izgalmas szombat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik