Giro d'Italia: Sam Bennett ezúttal is mindenkit lehajrázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 17:23
null
Sam Bennettnek még az ünneplésre is maradt ideje (Fotó: AFP)
Az ír Sam Bennett nyerte meg az olasz országúti kerékpáros-körverseny 12. szakaszát, így már a második etapgyőzelmét ünnepelhette a Giro d’Italián. Az összetettben nem történt változás, így továbbra is Simon Yates viselheti a rózsaszín trikót.

A versenyzők csütörtökön ismét egy több mint 200 kilométer hosszú szakaszt teljesítettek, ráadásul a végén lévő negyedik kategóriás emelkedő mellett az eső is nehezítette a dolgukat.

A nap eleji szökést viszonylag hamar megfogta a főmezőny, majd az etap vége előtt több egyéni kísérlet is volt a pelotontól való elszakadásra. Tim Wellens a korábban még Formula–1-es versenyeknek is sokáig helyet adó imolai versenypályán próbált ellépni a mezőnytől, majd Diego Ulissi, Carlos Betancur és Matej Mohoric is megpróbálkozott egy szökéssel, ám végül mezőnyhajrá döntött, amelyben Sam Bennett esélyt sem adott a többi sprinternek.

A szakasz összefoglalója

A Bora-Hansgrohe versenyzőjének ez volt a második szakaszgyőzelme a Girón – erre korábban egyetlen ír kerékpáros sem volt képes.

Giro d'Italia on Twitter

Amore infinito #Giro101 https://t.co/JJeKyIL7IL



GIRO D'ITALIA 2018
12. SZAKASZ, OSIMO–IMOLA, 214 KM

1. Sam Bennett (ír, Bora-Hansgrohe) 4:49:34 óra
2. Danny van Poppel (holland, LottoNL-Jumbo) azonos idővel
3. Niccolo Bonifazio (olasz, Bahrain-Merida) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 51:57:55 ó
2. Tom Dumoulin (holland, Team Sunweb) 47 mp h.
3. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 1:04 p h.
4. Domenico Pozzovivo (olasz, Bahrain-Merida) 1:18 p h.
5. Richard Carapaz (ecuadori, Movistar Team) 1:56 p h.
6. George Bennett (új-zélandi, LottoNL-Jumbo) 2:09 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik