Giro d’Italia: Ivan Bassóval tekertek Székesfehérváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 20:04
null
Révész Máriusz is együtt tekert Ivan Bassóval Székesfehérváron
Háromszázötvenöt lelkes bringás tekert együtt a kétszeres Giro d'Italia-győztes Ivan Bassóval a jövőre Magyarországról rajtoló olasz körverseny Székesfehérvárról induló szakaszán.

Elképesztő érdeklődés övezte a Giro d'Italia 2020-as Nagy Rajtját felvezető egész napos rendezvényt Székesfehérváron. Reggel az Országalmától indult az élménykerékpározás, amelyre összesen 355-en (!) „neveztek be” – a bringások egy rövidebb (40 km) és egy hosszabb (75 km) távon, a jövő évi verseny útvonalán tekertek.

Sztárvendégként nyeregbe pattant a kétszeres Giro-győztes Ivan Basso, a Kometa Cycling Team sportigazgatója, akit a csapat magyar kerékpárosai is elkísértek, így Dina Márton, a Tour de Hongrie második helyezettje és Fetter Erik, a csapat legfrissebb igazolása, valamint a magyar válogatottak közül a kiváló képességű Valter Attila, Pelikán János és a háromszoros olimpikon mountain bike-versenyző, Parti András is.

„A Giro d'Italia 2020-as magyarországi rajtja óriási lökést ad a kerékpársportnak és a kerékpározásnak egész Magyarországon, aminek a hatását évek múlva is érezni lehet majd – nyilatkozta Ivan Basso.Ez a székesfehérvári esemény is azt bizonyítja, hogy érdemes már hét-nyolc hónappal a rajt előtt felhívni a figyelmet a Giróra. Nagyon örültem, hogy rengeteg fiatallal tekerhettem együtt, ők mostantól biztosan számolják vissza a napokat a májusi Nagy Rajtig. A Kometa csapatában hosszú távra tervezünk a magyar fiatalokkal, remélem, Alberto Contador barátommal egyre több magyar kerékpárosnak tudunk majd jó feltételeket biztosítani a felkészüléséhez, és ahhoz, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen. Ebben a munkában magyar támogatók segítségére is számítunk.”

A rendezvényen részt vett Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is.

„Jó látni, hogy már most, hét hónappal a Giro d'Italia magyarországi rajtja előtt ennyi embert megmozdít az esemény, mint ahogy azt is, hogy világsztárok állnak az ügyünk mellé, és segítenek hazánkban is még jobban megismertetni ezt a rendkívül népszerű eseményt” – nyilatkozta Révész Máriusz, aki nem csak beszél a sportágról, végig is tekerte a távot!

A kormánybiztos egyetért Ivan Bassóval abban, hogy a hazai kerékpársportra, és egyáltalán a kerékpározásra hosszú távon is nagy hatása lesz a Giro hazai rajtja, emellett hangsúlyozta, bízik abban, hogy az egyre javuló lehetőségek a magyar tehetségek előtt is megnyitják a kapukat a nagy csapatok és a World Tour-versenyek felé. A hazai kerékpározás fókuszba kerülése mellett ez is a Giro-rendezés egyik fő motivációja.

Bővebb beszámoló a csupasport.hu oldalon.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: impozáns kosárlabdás edzőközpont a tóparton

Kosárlabda
2025.10.10. 12:08

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

NS-képeslap: nem csak a stadion szépült meg Fehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:34

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
2025.10.03. 08:43

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46
Ezek is érdekelhetik