KOHÁN GERGELY 2020.10.03 00:46

Ez még csak a kezdet – Kohán Gergely jegyzete

 

Előre is elnézést, hogy teljesen sportágidegen hasonlattal nyitunk, de a helyzet megköveteli.

Az évtizede még a honi viszonyok között is jóformán félamatőr szinten üzemelő, ma viszont már harmadik éve a patinás szlovák jégkorongbajnokságban, az Extraligában induló DVTK Jegesmedvék elnöke, Egri István a minap azt találta nyilatkozni nekünk, hogy ha valaki akár csak öt évvel ezelőtt is azt mondta volna neki, a borsodi csapat 2020-ra odáig jut, hogy a népkerti jégcsarnok jegén élő NHL-szerződésű amerikai légiós korcsolyázgat majd Miskolc-mezben, azt bizony – és most szöveghűen idézzük – „körberöhögte volna”.

Na mármost ugyanígy lehetett ezzel Valter Attila is, annyi módosítással, hogy ő valószínűleg azt a tenyérjóst utalta volna be szakvizsgálatra, aki öt éve azt mondja neki: 2020-ban egy világelitben szereplő istálló menőjeként állhat majd rajthoz a világ egyik legnagyobb kerékpárversenyén, a Giro d'Italián – abba már bele se menjünk, hogy ha nincs a koronavírus-járvány, mindezt hazai közönség előtt tehette volna meg, a magyarországi rendezésű Nagy rajton...

A csömöri fiatalember két éve, 2018-as Tour de Hongrie-berobbanása után a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a frissen alakult Pannon Cycling Team újoncaként: „A csapatvezetőnk már eddig is mondogatta, hogy néhány éven belül eljuthatunk a legmagasabb szintre is, de első hallásra csak nevettünk rajta, betudtuk annak, hogy lelkes laikus, mi meg a pesszimista magyarok vagyunk, akiknek ez túl szép, hogy igaz legyen. De már látom, a »prokonti szinttől« egyáltalán nem vagyunk messze, és már elhisszük, nem lehetetlen elérni, mi több, hamarosan össze is fog jönni!”

Olyannyira összejött, hogy Valter Attila nemcsak a másodvonalnak számító „prokonti szintig” jutott, de szombaton a sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál. Az már csak hab a tortán, hogy egyelőre a CCC mezében, viszont immár a legrégebb óta a világelitben, azaz a world tour mezőnyben szereplő francia sztárcsapat, az FDJ következő két évre szóló kontraktusával a zsebében...

Függetlenül attól, hogyan szerepel a mély vízben, a szokatlan októberi körülményekkel nehezített Girón, ezt már senki sem veheti el tőle – és minden jel arra mutat, hogy ez még csak a kezdet...

2020.10.03 00:44:35

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A sporttörténelem második magyarjaként lesz ott az egyik nagy háromhetes körverseny rajtjánál.

2020.09.30 14:24:39

Kerékpár H. D.

Kattintson ide a verseny adatbankjának megtekintéséhez! Térkép és program egy helyen.

2020.09.21 14:20:27

Kerékpár KOHÁN GERGELY

„Ez minden idők egyik legnagyszerűbb teljesítménye volt, amit a kerékpársportban valaha is láttunk.”

2020.09.02 09:46:35

Kerékpár SZŰCS ANDRÁS

Az olasz egy Tour de France- és még egy Giro-sikerrel mondaná tökéletesnek pályafutását.

2020.09.01 23:58:38

Kerékpár KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Az utóbbi években befektetett pénz jól hasznosul és kézzelfogható eredményekkel párosul.