Contador (is) bukott, Cavendish győzött

2011.07.06. 18:12
null
A világ(egyetem) minden részéről érkeztek nézők a szerdai szakaszra (Fotók: Action Images)
Címkék
Mark Cavendish nyerte meg a Tour de France ötödik, Carhaix és Cap Fréhel közötti szakaszát, a másodikként, illetve harmadikként célba érő Philippe Gilbert és José Rojas előtt. Összetettben továbbra is a norvég Thor Hushovd vezet.

 

A Tour bizony igénybe veszi a versenyzők lábait
A Tour bizony igénybe veszi a versenyzők lábait

Szokás szerint most is hamar meglépett egy csoport a mezőnytől (Sébastien Turgot, Tristan Valentin, Anthony Delaplace és José Gutiérrez alkotta a kvartettet, utóbbi hétfőn is tagja volt a szökésnek). Előnyük „meglepő” módon nőtt, aztán csökkent, az izgalmakat azonban nem ez, hanem a bukások sorozata szolgáltatta.

Többek között Alberto Contador, Bradley Wiggins és Tom Boonen is megismerkedett közelebbről az aszfalttal, a legrosszabbul azonban a szlovén Janez Brajkovic járt, akit mentő vitt el, így számára természetesen véget ért az idei verseny.

Boonen jelentős hátránnyal ért csak célba – bár összetettben ő amúgy sem szokott jelentős eredményt elérni –, Contador viszont csapattársai segítségével visszakapaszkodott a mezőnybe.

A négy szökevényt utolérték, ám két másik, francia próbálkozó, Jérémy Roy és Thomas Voeckler révén újabb akció bontakozott ki 32 km-rel a vége előtt. Ők sem jártak azonban sikerrel, így ismét a sprinterek között dőlt el a szakaszgyőzelem. Mégpedig Mark Cavendish javára, aki idei első, összesen viszont már a 16. etapsikerének örülhetett a Touron, ezzel (a Charles Pelissier, René Le Greves, Jacques Anquetil trióval holtversenyben) már a kilencedik helyen áll az örökranglistán.

Thor Hushovd a győztessel azonos idővel ért célba, így továbbra is ő viselheti a sárga trikót.

A TOUR DE FRANCE-ON A LEGTÖBB SZAKASZT NYERŐ KERÉKPÁROSOK
1. Eddy Merckx (belga) 34 szakaszgyőzelem 1969–1975
2. Bernard Hinault (francia) 28 1978–1986
3. André Leducq (francia) 25 1927–1938
4. André Darrigade (francia) 22 1953–1964
4. Lance Armstrong (amerikai) 22 1993–2005
6. Nicolas Frantz (luxemburgi) 20 1924–1929
7. Francois Faber (luxemburgi) 19 1908–1914
8. Jean Alavoine (francia) 17 1909–1923
9. Charles Pelissier (francia) 16 1929–1935
9. René Le Greves (francia) 16 1933–1939
9. Jacques Anquetil (francia) 16 1957–1964
9. Mark Cavendish (brit) 16 2008–
A csapatidőfutamok eredményeit nem vettük számításba.
TOUR DE FRANCE, 2011
5. SZAKASZ, CARHAIX-CAP FRÉHEL, 158 KM
1. Mark Cavendish (brit, HTC-Highroad) 3:38:32 ó
2. Philippe Gilbert (belga, Omega Pharma-Lotto) azonos idővel
3. José Rojas (spanyol, Movistar) a.i.
AZ ÖSSZETETT ÉLMEZŐNYE
1. Thor Hushovd (norvég, Garmin-Cervelo) 17:36:57 ó
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 1 mp hátrány
3. Fränk Schleck (luxemburgi, Leopard-Trek) 4 mp
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
1 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
16 perce

A McLaren és a Red Bull is fejlesztésekkel támad – Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
27 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
31 perce

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
57 perce

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
1 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
1 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
1 órája