Cancellara visszaszerezte az aranysárga trikót

2009.09.05. 19:57
Címkék
A svájci Fabian Cancellara győzelmét hozta a Spanyol körverseny hetedik szakasza, a Valenciában rendezett időfutam. A Saxo Bank bringása sikerének köszönhetően ismét az élre állt.

 

Cancellara remekül tekert (Fotó: Reuters)
Cancellara remekül tekert (Fotó: Reuters)

Sokáig nem kellett nélkülöznie a Spanyol körversenyen Fabian Cancellarának a csütörtökön elveszített aranysárga trikót, mivel a szombati időfutamon rögvest visszaszerezte azt a német André Greipeltől. Az egy héttel ezelőtti, az asseni gyorsasági motoros pályán rendezett egyenkénti után a valenciait is megnyerte a svájci olimpiai bajnok, ráadásul ismét ellentmondást nem tűrő teljesítményt mutatva.

A 30 kilométeres etap első időmérőpontjánál ugyan még „csak" a hetedik volt (nyolc másodperc hátránnyal), 19.8 kilométernél azonban az élre állt, a szakasz végére pedig több mint fél perccel előzte meg a riválisokat, köztük a második helyen végző David Millart.

A Saxo Bank bringása tehát ismét bizonyította: jelenleg nincs jobb időfutammenő nála a világon. Tette mindezt úgy, hogy már a rajt előtt arról beszélt, a Vuelta a szeptember végi világbajnokságra való felkészülést szolgálja. „Megpróbáltam a lehető leggyorsabban menni, azonban rendkívül csúszós volt az út. Nem is értem, napok óta nem esett az eső, s mégis folyamatosan csúszkáltam" - mondta Cancellara a befutó után.

A svájci mögött lévőkre is érdemes volt figyelni, közül is elsősorban az összetett győzelemre is esélyesekre. A legjobban a pekingi olimpia mezőnyversenyének aranyérmese Samuel Sánchez ment, 47 másodperc hátránnyal a hatodik helyen végzett, 15 másodperccel Cadel Evans és 18-cal Alejandro Valverde előtt. Az olasz Ivan Basso még az Evans, Valverde duótól is elmaradt fél perccel, igaz, vasárnap és hétfőn már hegyi etapokra kerül sor, ott pedig javíthat a Liquigas Giro-győztes versenyzője.

64. VUELTA A ESPANA

7. szakasz. Valencia (30 km, egyéni időfutam)

Végeredmény: 1. Fabian Cancellara (svájci, Saxo Bank) 36:41, 2. Millar (brit, Garmin-Slipstream) 32 másodperc hátrány, 3. Grabsch (német, Columbia-HTC) 36 mp h., ...67. Greipel (német, Columbia-HTC) 2:37 perc hátrány

Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) Fabian Cancellara 24:58:12, 2. Boonen (belga, Quick Step) 51 mp h., 3. Herrero Llorente (spanyol, Xacobeo-Galicia) 59 mp h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) André Greipel 84 pont, 2. Boonen 75, 3. Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) 67

A hegyi pontversenyben: 1. (bordó trikóban) José Antonio Lopez Gil (spanyol, Andalucia-Cajasur) 20, 2. A. Hernández (spanyol, Euskaltel) 10, 3. Boom (holland, Rabobank) 9

A csapatversenyben: 1. Garmin-Slipstream 74:58:23, 2. Caisse d'Epargne 17 mp h., 3. Columbia-HTC 30 mp h.

Következik: 8. szakasz (Alzira-Alto de Aitana, 204.7 km)

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
6 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
6 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
7 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik