Az Etna kitörése sem állíthatta meg a mezőnyt

Vágólapra másolva!
2011.05.12. 17:33
null
Csütörtökön virradóra kitört az Etna, azonban nem akadályozta a Girót – még... (Fotó: holyhell.com)
Címkék
A Giro hatodik szakaszát ezúttal egy természeti jelenség árnyékolta be: Olaszország egyik működő vulkánja, az Etna csütörtökre virradóra kitört. A versenyzők még messze járnak a tűzhányótól, a vasárnapi szakaszt azonban eltörölhetik, hiszen az hegyi befutóval az Etnán érne véget. A csütörtöki szakaszt rendkívül izgalmas hajrá után Francisco Ventoso nyerte meg, Alessandro Petacchi a második helyet szerezte meg, Roberto Ferrari pedig a harmadik helyen ért célba.

 

A Giro d’Italia hatodik, Orvieto és Fiuggi Terme közötti szakaszának elején egy öt főből álló csoport lépett meg a mezőnytől: Jussi Veikkanen, Kristof Vandewalle, Jaroszlav Popovics, Sacha Modolo és Frederik Veuchelen. A szökevények 90 kilométer eltelte után már több mint ötperces előnnyel haladtak az élen.

Az élen haladó öt versenyző mögött a mezőny élén rózsaszín trikóért hajtó kerekesek csapatai váltogatták egymást: a Rabobank, a HTC-Highroad és a Lampre-ISD.

A szökevények előnye mintegy 60 kilométerrel a vége előtt jelentősen csökkent, a mezőny hátránya már kevesebb mint három perc volt.

50 kilométerrel a befutó előtt az Alberto Contadort soraiban tudó Saxo Bank is előretört, és a mezőny élvonalába verekedte magát.

A szökevények mindeközben szépen haladtak, és stabilizálni tudták két és fél perc körüli előnyüket. Mintegy 40 kilométerrel a szakasz vége előtt Sacha Modolo elfáradt, és leszakadt az élbolytól – 20 kilométerrel később pedig beérte a mezőny is.

Eközben Popovics és Veikkanen is megpróbált elszakadni és az élre állni, azonban egyikőjük szökési kísérlete sem járt sikerrel, így továbbra is négyen haladtak az élen.

Kicsivel kevesebb, mint 20 kilométerrel a szakasz vége előtt Veikkanen is elfáradt, és leszakadt az élbolytól. Stefano Pirazzi előrejött a mezőnyből, és megpróbált beékelődni az élen álló trióba, amelynek előnye ekkor már kevesebb mint két percre olvadt. A rózsaszín trikót viselő Weening ekkor a negyvenedik hely környékén kerekezett.

Az olasz versenyző kitartóan küzdött, azonban mintegy 10 kilométerrel a befutó előtt a mezőny beérte őt. Nem csak Pirazzit érték utol azonban, Popovics és Veuchelen is beolvadt a mezőnybe.

Az élen így Kristof Vandewalle, a Quickstep kerékpárosa haladt, hat kilométerrel a szakasz vége előtt 30 másodperc volt az előnye. Két kilométerrel a befutó előtt a mezőny beérte a belga kerékpárost, így teljesen nyílttá vált a verseny.

A szakasz rendkívül izgalmas befutóval ért véget: Alessandro Petacchi és Francisco Ventoso küzdött egymással a célegyenesben, végül a spanyol versenyző került ki győztesen, Petacchi lett a második, míg a harmadik helyet Roberto Ferrari szerezte meg.

Érdekesség, hogy Petacchi és Ventoso fej fej mellett haladva fordult rá a célegyenesre, 10 méterrel a befutó előtt az olasz azonban visszavett a tempóból, nem hajtott, így Ventoso nagyszerűen küzdve megnyerte a szakaszt.

Az összetettben továbbra is Pieter Weening áll az élen, mögötte Kansztancin Szivcov és Marco Pinotti helyet cserélt.

 

GIRO D’ITALIA
6. szakasz
Orvieto–Fiuggi Terme, 216 km
1. Francisco Ventoso (Movistar) 5:15:39
2. Alessandro Petacchi (Lampre-ISD) azonos idővel
3. Roberto Ferrari (Androni Giocattoli) azonos idővel

 

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Pieter Weening (Rabobank) 20:15:12
2. Kansztancin Szivcov (HTC-Highroad) +0:00:02
3. Marco Pinotti (HTC-Highroad) azonos idővel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik