Armstrong már az első hegyi szakaszon megadta magát

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 20:17
null
Armstrong nem bírt a hegyekkel (Fotó: Reuters)
A luxemburgi Andy Schleck nyerte meg a Francia körverseny nyolcadik, első igazán kemény hegyi szakaszát, a sárga trikót Cadel Evans húzhatta fel, a legnagyobb meglepetést pedig Lance Armstrong okozta, aki majdnem tizenkét perc hátránnyal ért célba.

A szombati bemelegítés után vasárnap már valóban komoly hegyek vártak az Alpokban a Tour de France résztvevőire, akiknek a 189 kilométeres etapon öt kategorizált emelkedőt kellett leküzdeniük, köztük két első kategóriásat, ráadásul a szakasz hegyi befutóval végződött, várható volt tehát, hogy képet kaphatunk, a menők közül, ki, milyen formában van.

Andy Schleck (balra) nyerte a szakaszt (Fotó: Reuters)
Andy Schleck (balra) nyerte a szakaszt (Fotó: Reuters)

Elsőként Lance Armstrongról derült ki, hogy rosszban. A hétszeres győztes amerikai még a sík részen bukott, miután eltörött a nyerge, majd az első első kategóriás hegyen leszakadt, s végül majdnem tizenkét perces hátránnyal ért csak célba, így máris elveszítette az esélyét a végső győzelemre.

A RadioShack legendáját leszámítva az összetett esélyesei jól tartották magukat az egyre fogyatkozó és a szökevényeket bedaráló mezőnyben, s az utolsó hegy utolsó három kilométerére tartogatták a tűzijátékot. Addigra már csak nagyjából húszan tekertek elöl. Nyitányként a címvédő Alberto Contador támadott, le is szakított ezzel néhány riválist, de Andy Schleck, Cadel Evans, Carlos Sastre, Roman Kreuzgier, Ivan Basso és Levi Leipheimer is tartotta a tempót a favoritok közül.

A folyamatos akciózásokból végül Samuel Sánchez González és Andy Schleck jött ki a legjobban, mivel előbbi támadására már az addig igen erősnek tűnő Contador sem tudott reagálni, s a duó végül tíz másodpercet vert a többi esélyesre, így Schleck már negyven másodperccel vezet Contador előtt, míg a sárga trikót Sylvain Chavaneltől átvevő Evans egy perccel előzi meg a címvédőt.

„Szerencsére tudtam támadni, ráadásul Contador nem tudta tartani velem a lépést – mondta a befutó után a Touron az első etapsikerét arató Andy Schleck. – Ez fantasztikus győzelem, az egész csapat tökéletesen dolgozott. Remélem, a lehető leghamarabb átvehetem a sárga trikót, ha máskor nem, akkor talán majd a Pireneusokban. A kulcscsontját törő bátyám, Frank hiányzott, sokat segített. Lépésről lépésre szeretnék haladni, most nagyon örülök a szakaszgyőzelemnek. Hosszú még az út Párizsig, de tudom, mit kell tenni, hogy megnyerjem a Tourt."

 

 97. TOUR DE FRANCE
8. szakasz. Station des Rousses–Morzine-Avoriaz (189 km): 1. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 4:54:11, 2. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 10 másodperc hátrány, 3. Gesink (holland, Rabobank) azonos idővel, …60. Sy. Chavanel (francia, Quick Step) 11:40 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Cadel Evans (ausztrál, BMC) 37:57:09, 2. A. Schleck 20 mp h., 3. Contador (spanyol, Astana) 1:01 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Thor Hushovd (norvég, Cervelo) 118 pont, 2. Petacchi (olasz, Lampre) 114, 3. McEwen (ausztrál, Katyusa) 105
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Jérome Pineau (francia, Quick Step) 44, 2. Sy. Chavanel 36, 3. A. Schleck 30
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Andy Schleck 37:57:29, 2. Kreuziger (cseh, Liquigas) 1:25 p h., 3. Gesink 2:17 p h.
Következik: hétfőn szünnap, kedden 9. szakasz (Morzine-Avoriaz–Saint-Jean-de-Maurinne, 204.5 km)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik