André Greipel eltaktikázta magát, de így is vezet

2009.09.04. 19:09
Címkék
A szlovén Borut Bozic nyerte meg a Spanyol körverseny hatodik szakaszát, miközben összetettben továbbra is a német André Greipel vezet.
Greipel továbbra is az élen összetettben (Fotó: Reuters)
Greipel továbbra is az élen összetettben (Fotó: Reuters)

Bámulatos, amit a Columbia-HTC mutat az idei esztendőben. Az együttes méltán pályázhat a világ leggyorsabb istállója címre, mivel nagyjából négy-öt olyan bringása van, akik sebességüknek köszönhetően a mezőny legjobbjai közé tartoznak. Közülük is kiemelkedik a Mark Cavendish Andre Greipel duó, aki a Columbia idei 75 győzelméből 38-t jegyez. A legutóbbi sikert, Andre Greipel aratta, s a hetvenötödik elsőséggel megdöntötték a tavalyi év hetvennégyes rekordját. Ráadásul a szuperkettős harmincnyolc sikere éppen annyi, mint 2009 második legeredményesebb csapatának, a Saxo Banknak az összes versenyzője által szerzett első hely.

A Spanyol körversenyt vezető Greipelnek minden esélye megvolt arra, hogy pénteken megszerezze a Columbia hetvenhatodik sikerét is, hiszen a hétvégi időfutam és a hegyek előtti utolsó (sorrendben a hatodik) etapon sem kaptak esélyt a szökevények. Természetesen a Xativa és környékén lebonyolított 176 kilométeres etapon is akadtak próbálkozók, de a mezőny végül minden kísérletet hatástalanított. A hajrában aztán mindenki a columbiásokat leste, ők azonban nem érkeztek, Greipel és társai mintha későn eszméltek volna, s már nem volt idejük a mezőny elejére vezetni a sprinterüket.

Greipel távollétében Tom Boonen és Daniele Bennati is átvehette volna az aranysárga trikót, azonban Boonen a dobogóról is lemaradt, míg Bennati harmadik helye kevésnek bizonyult. A szakaszt kisebb meglepetésre a Vacansoleil szlovén sprintere, Borut Bozic nyerte meg.

Szombattól Valenciában egy harminc kilométeres időfutamra kerül sor, amely szakaszon elsőként kaphatunk képet arról, hogy a favoritok közül, ki milyen formában lehet.

64. VUELTA A ESPANA
 

6. szakasz. Xativa-Xativa (176.8 km): 1. Borut Bozic (szlovén, Vacansoleil) 4:40:50, 2. Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) azonos idővel, 3. Bennati (olasz, Liquigas) a. i., ...10. Greipel (német, Columbia-HTC) a. i.

Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) André Greipel 24:21:13, 2. Boonen (belga, Quick Step) 6 másodperc hátrány, 3. Bennati 9 mp h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) André Greipel 84, 2. Boonen 70, 3. Farrar 67

A hegyi pontversenyben: 1. (bordó trikóban) José Antonio López Gil (spanyol, Andalucia-Cajasur) 20 pont, 2. A. Hernández (spanyol, Euskaltel) 10, 3. Boom (holland, Rabobank) 9

A csapatversenyben: 1. Liquigas 73:05:06, 2. Caisse d'Epargne 10 mp h., 3. Columbia-HTC 15 mp h.

Következik: 7. szakasz (Valencia, 30 km, egyéni időfutam)

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
7 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
11 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
42 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
53 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája