Alessandro Petacchi 2003-as önmagát idézte

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 18:31
Az olasz Alessandro Petacchi nyerte meg a Tour de France első, Rotterdam és Brüsszel közötti szakaszát. Összetettben továbbra is a prológon diadalmaskodó Fabian Cancellara vezet.

Petacchinak (jobbra) nem volt igazi ellenfele a hajrá során (Fotó: Reuters)
Petacchinak (jobbra) nem volt igazi ellenfele a hajrá során (Fotó: Reuters)
Petacchinak (jobbra) nem volt igazi ellenfele a hajrá során (Fotó: Reuters)

A hosszú, sík szakasz ideális terepnek bizonyult a szökni vágyóknak, és hárman rögtön a rajt után megléptek a mezőnytől. A Lars Boom, Maarten Wynants és Alan Pérez alkotta trió előnye volt már 7 és fél perces is, ám aztán a mezőnyben rákapcsoltak, így fokozatosan csökkenni kezdett a különbség.

A cél előtt 25 kilométerrel Wynants próbált újítani, akihez csatlakozott Alekszandr Pliuszcsin is. Persze nem jártak sikerrel, mezőnyhajrára került sor. Az utolsó néhány száz méteren három bukás is történt, az egyikbe többek között Lance Armstrong is belekeveredett.

Alessandro Petacchi megúszta valamennyit, és végül vetélytársait könnyedén lehajrázva elsőként ért a célba. A 36 éves olasz sprinternek ez volt az ötödik szakaszgyőzelme a Tour de France-on – a korábbi négy sikerét 2003-ban aratta.

Mivel a hajrában bukottak a győztes idejét kapják meg, az összetett élmezőnyében nem történt változás, továbbra is a prológon leggyorsabban tekerő Fabian Cancellara vezet. A svájci időfutammenő egyébként a mai napon az első olyan kerékpárossá vált, aki hat különböző országban is viselte a sárga trikót, lehagyva ezzel Pascal Linót, Miguel Induraint és Lance Armstrongot.

TOUR DE FRANCE 
1. SZAKASZ (Rotterdam–Brüsszel, 223.5 km)
1. Alessandro Petacchi (olasz)
Lampre-Farnese Vini  5:09:38
2. Mark Renshaw (ausztrál)  Team HTC-Columbia a. i.
3. Thor Hushovd (norvég)  Cervelo Test Team a. i.
4. Robbie McEwen (ausztrál)  Team Katyusa a. i.
5. Matthieu Ladagnous (francia)  Française des Jeux a. i.
6. Daniel Oss (olasz) Liquigas-Doimo 2 mp hátrány
7. José Joaquín Rojas Gil (spanyol)  Caisse d'Epargne a. i.
8. Christian Knees (német)  Team Milram a. i.
9. Ruben Pérez Moreno (spanyol)  Euskaltel-Euskadi a. i.
10. Jurgen Roelandts (belga)  Omega Pharma-Lotto a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Fabian Cancellara (svájci)  Team Saxo Bank 5:19:38
2. Tony Martin (német)  Team HTC-Columbia 0:00:10
3. David Millar (brit) Garmin-Transitions 0:00:20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik