Alejandro Valverde tovább közelít a végső győzelemhez

2009.09.13. 19:11
null
Kemény etapon van túl a vueltás mezőny (fotó: Reuters)
Címkék
Egy hosszú szökés után az olasz Damiano Cunego nyerte meg a Spanyol körverseny tizennegyedik szakaszát, míg összetettben továbbra is az etapon ötödikként befutó Alejandro Valverde vezet.

Egy nehéz hétvégére tehetettek pontot vasárnap a Spanyol körverseny résztvevői, mivel a hét utolsó három napjára kivétel nélkül igen kemény hegyi etapokat iktattak be a szervezők, amelyeket követően megkönnyebbülés lehet majd a jövő hét eleji három sík szakasz.

Vasárnap azonban még egy még egy harmadik, egy második, majd befutóként egy kiemelt kategóriás hegyet kellett megmászni az előző két nap után kissé elgyötört bringásoknak. A szokásos előremenekülő szökevénycsoportban az elmúlt napokban jelentős hátrány összegyűjtő Damiano Cunego is ott tekert, igaz, a korábbi Giro-győztes olasz most nem az összetett elsőségre hajt, hanem a hó végi világbajnokságra akar tökéletesen felkészülni – azért felkészülésképp hatalmas előnnyel nyerte meg a második szakaszát is az idei Vueltán.

Az aranysárga trikóért zajló küzdelemben ezúttal Samuel Sánchez González és Ezequiel Mosquera szakította le az éllovas Alejandro Valverdét, de akárcsak szombaton Robert Gesink (illetve Mosquera), a spanyol duó sem tudott túl sok időt hozni honfitársán, a 10-20 másodperces különbségek pedig kevesek ahhoz, hogy bárki is megelőzze a Caisse d'Epargne kerekesét. Valverde ráadásul vasárnap is bizonyította jó formáját, mivel Cadel Evansszel, Ivan Bassóval és Gesinkkel szemben is növelte az előnyét, így újabb lépést tett az összetett siker felé.

 64. VUELTA ESPANA
14. szakasz. Granada–La Pandera (157 km): 1. Damiano Cunego (olasz, Lampre) 4:04:23, 2. Fuglsang (dán, Saxo Bank) 2:23 perc hátrány, 3. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 3:08 p h., …5. Valverde (spanyol, Caisse d'Epargne) 3:22 p h.
Az összetett állása: 1. (aranysárga trikóban) Alejandro Valverde 60:30:53, 2. Gesink (holland, Rabobank) 31 másodperc hátrány, 3. Sánchez González 1:10 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban) Alejandro Valverde 80 pont, 2. Greipel (német, Columbia-HTC) 74, 3. Gesink 68
A hegyi pontversenyben:  1. (bordó trikóban) David Moncoutie (francia, Cofidis) 160, 2. De la Fuente (spanyol, Fuji-Servetto) 83, 3. Cunego 76
A csapatversenyben:  1. Caisse d'Epargne 181:42:19, 2. Xacobeo Galicia 25:31 p h., 3. Astana 29:53 p h.
Következik: 15. szakasz (Jaén–Córdoba, 167.7 km)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
6 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
6 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
7 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik