Alberto Contador közelebb került Andy Schleckhez

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 18:33
null
Alberto Contador (jobbra) a szakaszgyőzelemről lemaradt, de összetettben javított (Fotó: Action Images)
A Francia körverseny pénteki etapján a cél előtt található második kategóriás hegyen Alberto Contador tíz másodpercet hozott az összetettben vezető Andy Schlecken.

A pénteki szakasszal a Tour de France mezőny elbúcsúzott az Alpoktól, s ennek „örömére” három harmadik és két második kategóriás hegyet kellett még megmászniuk, amelyek előzetesen nem sok izgalmas ígéretek.

A dimbes dombos szakasz természetesen kedvezett a szökéseknek, s ennek megfelelően többen is bátran próbálkoztak elmenéssel, összesen tizennyolcan léptek meg a főmezőnytől. A szökevények közül Thor Hushovd a részhajrákon remekelt, ezzel visszaszerezte a zöld trikót egy napig birtokló Alessandro Petacchitól, míg Anthony Charteau a pöttyös trikóért vívott versenyben szerzett értékes pontokat.

A szakasz végén a 3.1 kilométeres mendei emelkedő várt még a mezőnyre, amelyen már csak Vaszil Kirjenka és Alekszandr Vinokurov tekert elöl, az összetett esélyeivel a nyomukban. A hegyen aztán a címvédő Alberto Contador próbálkozott, a támadására pedig meglepő módon nem tudott reagálni az éllovas Andy Scheck, így Contador és honfitársa, Joaquin Rodríguez vette üldözőbe Kirjenkát és Vinokurovot, akiket hamarosan utolértek, így Vinokurov számára elúszott a szakaszgyőzelem lehetősége.

Andy Schleck küzdött, próbálkozott, de nem tudtam csökkenteni a hátrányát Contadorral szemben, akit az első helyért Rodríguez lesprintelt, míg Schleck tíz másodperccel a spanyol duó mögött ért célba, így 41-ről 31 másodpercre csökkent az előnye, miközben a jövő szombati időfutamra minél nagyobb fórt kell gyűjtenie Contadorral szemben, hogy jó esélye legyen a sárga trikó megtartására.

„Számítottam rá, hogy veszíthetek néhány másodpercet Contadorral szemben, ugyanis nem szeretem ezt a hegyet – mondta Andy Schleck. – Rövid és nehéz megtalálni rajt a ritmust, így az volt a tervem, hogy tapadok Contadorra, azonban amikor támadott, nem tudtam menni vele. Végül azt a tíz másodpercet buktam el, amit Morzine-ben hoztam rajta.”

 97. TOUR DE FRANCE
 12. szakasz. Bourg-de-Péage–Mende (210.5 km): 1. Joaquin Rodríguez (spanyol, Katyusa) 4:58:26, 2. Contador (spanyol, Astana) azonos idővel, 3. Vinokurov (kazah, Astana) 4 másodperc hátrány, …5. A. Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 10 mp h.
 Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Andy Schelck 58:42:01, 2. Contador 31 mp h., 3. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 2:45 perc hátrány
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld trikóban ) Thor Hushovd (norvég, Cervelo) 167 pont, 2. Petacchi (olasz, Lampre) 161, 3. McEwen (ausztrál, Katyusa) 138
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Anthony Charteau (francia, Bouygues Telecom) 107, 2. Pineau (francia, Quick Step) 92, 3. A. Schleck 64
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. Andy Schleck 58:42:01, 2. (fehér trikóban) Gesink (holland, Rabobank) 4:27 p h., 3. Kreuziger (cseh, Liquigas) 5:16 p h.
A csapatversenyben: 1. RadioShack 176:11:16, 2. Caisse d'Epargne 21 mp h., 3. Astana 15:43 p h.
Következik: 13. szakasz (Rodez–Revel, 196 km)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik