A betegséget és Cavendisht is legyőzte

2010.09.01. 19:11
null
Farraron nem látszottak a betegség jelei (Fotó: Reuters)
Címkék
Tyler Farrar nyerte meg a Spanyol kerékpáros körverseny ötödik, Guadix és Lorca közötti szakaszát. A sprintbefutó során Koldo Fernández ért célba másodikként, míg Mark Cavendish lett a harmadik. Összetettben továbbra is Philippe Gilbert vezet.

Az utóbbi időben Cavendisht sprinthajrában legyőzni már önmagában nagy teljesítmény, Farrarnak ráadásul nem is a legideálisebb körülmények között sikerült ez a bravúr. Az amerikai kerekes ugyanis a szakaszt megelőző 24 órában betegséggel küzdött, ám ebből a lorcai befutónál semmi sem volt felfedezhető.

„Meglepetés volt ez a számomra – mondta Farrar a befutó után. – Beteg voltam tegnap és még az este is. Ma már jobban éreztem magam, a végén pedig szerintem az adrenalin dolgozott."

Cavendish az utolsó métereken előre ment, de túl hamar tette ezt, Farrar elhúzott mellette – és a többiek mellett is –, és végül nem volt kétséges a sikere.

Az összetett élmezőnyében nincs változás, a belga Gilbert 10 másodperces előnnyel vezet Igor Antón és Joaquín Rodríguez előtt.

 VUELTA A ESPANA
5. SZAKASZ, GUADIX-LORCA, 198 KM
1. Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Transitions)   5:03:36
2. Koldo Fernandez De Larrea (spanyol, Euskaltel-Euskadi) a. i.
3. Mark Cavendish (brit, Team HTC-Columbia) a. i.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Philippe Gilbert 13:56:30
2. Igor Antón 0:00:10
3. Joaquín Rodríguez a. i.

 

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
5 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
5 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
6 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
6 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik