Vajda Attila mégsem indul párosban a szegedi tájékoztatón

2011.05.02. 10:24
null
Vajda Attilának egyelőre marad csak az egyes (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
Vajda Attilán az idén is kifogott a szeszélyes tavasz. A Démász-Szeged olimpiai bajnoka kenusa betegen készül a hét végi tájékoztató versenyre, amelyen csak egy számban, a C-1 1000 méteren indul. Pedig lett volna egy kis meglepetése is, így viszont várni kell arra, amíg bemutatkozik a már néhány hete együtt készülő Vajda, Varga Dávid páros.

– A hírek szerint nagyon jó pályákat evez, ugyanakkor szenved is, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is betegen készül.
– Úgy tűnik, nekem a tavasz mindig galibát okoz – mondja Vajda Attila. – Sajnos az elmúlt időszakban elég hűvös szelekben edzettünk, és alaposan megfáztam, antibiotikumot szedek. Bízom benne, hogy a jövő hétvégi tájékoztatóra sikerül összeszednem magam. Bár úgy terveztem, hogy az ezer egyesem mellett Varga Dáviddal párosban kipróbáljuk magunkat párosban is, egyelőre marad az egyes.

– Hogy jött Varga Dáviddal ez a próbálkozás?
– Mivel az ő párja, Széles Gábor az idén Nagy Péterrel kezdte el a felkészülést, megkérdeztem, lenne-e kedve ötszáz párosban összetérdelni velem. Kipróbáltuk, és egész jól ment minden. Aztán amikor a Sáfrán testvérek eljöttek a Maty-érre edzeni, mentünk egy ezres pályát is, és nagy csatában legyőztük őket. Vagyis érthetően felcsillant a szemünk.

– Tehát az idei válogatón két számban is láthatjuk önt szerepelni?
– Egész pontosan háromban, hiszen a kétszázas váltó miatt kétszáz egyesben is rajthoz állok majd. Dartmouth-ban volt egy Bozsik, Horváth, Foltán, Vajda-féle vb-ezüstérmes váltó, amelyet jó lenne az idén is összehozni.

– Térjünk vissza az olimpiai számokhoz. Lehetőség van az ezres számok összehangolására?
– Én érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy két ezres számot is vállaljak, de természetesen Storcz Botond szövetségi kapitány engedélye szükséges ehhez. És az olimpiai kvóták miatt egy kissé bonyolult az idei esztendő.

– Vagyis az elsődleges továbbra is az egyes lesz.
– Így van.

– És milyen lelkiállapotban fut neki ennek az esztendőnek Vajda Attila?
– Nincsenek félelmeim. Az idény eleje egy kicsit döcögősebb szokott lenni, most is korai lesz nekem a május eleji tájékoztató, ám augusztusban többnyire jó formában szoktam utazni a világbajnokságra... Remélem az idén sem lesznek gondjaim a formaidőzítéssel.

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
2 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
27 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
29 perce

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
32 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
32 perce

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
55 perce

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája