Storcz: A vb-szereplésnél több van a csapatban

2011.09.09. 14:41
null
A női csapattól reális elvárás a hat olimpiai kvóta megszerzése (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
A jövő évi válogatóversenyen dől el, hogy Janics Natasa ott lehet-e az olimpián – nyilatkozta Storcz Botond péntekien a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A kajak-kenusok szövetségi kapitánya a londoni játékokon jobb eredményre számít, mint amit a szegedi világbajnokságon a magyarok elértek.

 

„Natasa evezett, amíg tudott, majd a szülés után, amint el tudja kezdeni a normális edzéseket, be fog szállni a hajóba és céltudatosan készül az olimpiára. Azt gondolom, minden esélye megvan erre, különösen kétszáz méteren egyesben, hiszen ha valaki erre a távra született, akkor az ő" – mondta Storcz, aki szerint a szegedi világbajnokság után jól állunk a kvóták szempontjából, a maximális tizennyolcból tizennégyet megszereztünk.

„Csak a németek és az oroszok előznek meg minket, tizenöttel. Van gyenge pontunk: a kenus szakágban például három olimpiai versenyszám van, amelyekben négy kvóta szerezhető meg, és ebből nekünk csak egyet sikerült. Igaz, az egy nagyon fontos aranyérem volt. Jó lenne, ha más eredménnyel is büszkélkedhetnénk. De ugyanezt tudom elmondani mind a három szakágról, mert vannak olyan számok, amelyeknél kis ürességet érzek."

A kapitány elégedett a két olimpiai számban elért vb-aranyéremmel. Kiemelte Vajda Attilát, aki Szegeden százszázalékosan teljesített: „neki az volt a célja, hogy pekingi címvédőként hozza ezer méteren az egyest."

Kiemelte a női négyest is, amely zsinórban negyedszer nyert világbajnokságot:„A Tóth, Kulifai páros győzelme egy kicsit meglepetés volt. Már korábban is tisztában voltunk a képességeikkel, reméltem, hogy a mezőny első felében lesznek, az előfutam alapján pedig már úgy gondoltam, hogy dobogóra kerülnek. Újoncként nagyon jól megvalósították azt, ami bennük van, nem látszott rajtuk, hogy megremegett a kezük."

Storcz Botond beszélt Kozák Danutáról is (a Domino-Honvéd kajakosa nem indulhatott 200 méteren a szegedi világbajnokságon, habár előtte a pótválogatót is megnyerte): „Bennem nincs és nem is lehet semmiféle tüske ezzel kapcsolatban. A kérdés az, hogy benne maradt-e. Biztos vagyok benne, hogy ez fájó pont egy versenyző életében. Másrészt az akkori döntésemet az támasztotta alá, hogy egy ember csak egy kvótát szerezzen. Ez viszont már teljesült, így a női szakágnak már nem kell gondolkodnia azon, hogy május 16-án Poznanban ki szerzi meg a szükséges kvótát."

Az előolimpiával kapcsolatban ezt mondta: „Nagyon jó volt kimenni Londonba, mert azon a pályán még versenyt sem rendeztek, így fel tudtuk mérni a körülményeket. Ami a tapasztalat: minden időjárási körülményre és szélviszonyra fel kell készülni. Nincs uralkodó szélirány. A négy versenynap alatt volt szembeszél, hátszél, oldalszél, jobbos és balos szembeszél, így erre nagyon oda kell figyelni. Igaz, ez mindenkire egyformán hat majd."

A kapitány azt is kifejtette, hogy a magyarok kajak-kenus olimpiai csapata nem az ötkarikás faluban lakik majd a 2012-es londoni játékokon, mert az távol esik a versenyhelyszíntől: „Lesz ugyan egy vizes olimpiai falu, de az is harminc-negyven percnyi autózást jelent. A magyarok így egy szállodában laknak majd, amely nyolc-tíz percre van a pályáktól. Ez a hotel jóval nyugodtabb hely, mint az olimpiai falu, ott nem lesz rajtunk kívül más vendég.”

Legfrissebb hírek

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
14 perce

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
36 perce

Birkózás: Tiranában jön a második rangsorverseny, tizenkét magyarral

Birkózás
47 perce

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Egyéb egyéni
58 perce

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Csupasport
1 órája

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
1 órája

Tánc a falusi futball jövőjéért – riport egy sportbálról

Képes Sport
1 órája

Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik