Itt van Amerika
THURY GÁBOR, SZABÓ GÁBOR 2019.07.31 18:57

Macon, ahonnan világhódító útjára indult a magyar kajak-kenu sport

A magyar kajak-kenu sportot a hat arany-, öt-öt ezüst és bronzéremmel sínre tevő 1954-es vb győztesei közül már csak négyen élnek – közülük a K–4 1000 méteren első kvartett két tagjával, Vagyóczki Imrével és Nagy Lászlóval beszélgettünk.

 

A hatodik aranyat szerző kajak négyes a dobogó tetején: Vagyóczki Imre (balról), Kovács László, Nagy László, Szigeti Zoltán

AMATŐRKÉNT PROFIK – VAGYÓCZKI IMRE

– Július huszonhatodikán a születésnapja mellett a maconi világbajnoki győzelmet is megünnepli?
– Persze! Hatvanöt évvel ezelőtt kajak négyes ezer méteren győztünk, a kvartettből hárman élünk, Kovács László, Nagy László és én. Sajnos Szigeti Zoltán már elhunyt, de ilyenkor azért összejövünk. Idén is, mindig mondják a srácok, hogy megajándékoztak egy aranyéremmel. (A három kajakos 26-án Balatonfűzfőn ünnepelte a vb-győzelem 65. évfordulóját és Vagyóczki Imre 87. születésnapját – a szerk.)

– Mikor derült ki, hogy mocorog önben valami?
– Az Elzett Sportkörben kajakoztam, két későbbi világbajnok társammal, az Elektromosban sportoló Kovács Lászlóval és Nagy Lászlóval úgy láttuk, hogy csapathajóban lenne esélyünk. Mindhárman az MTK-ba, illetve az akkori Bástyába igazoltunk, nem sokkal később Szigeti is odakerült az Építőkből.

– A kajak-kenu manapság – nem utolsósorban a hagyományoknak köszönhetően – roppant népszerű. Hogyan képzeljük el a sportágat a háború után, az ötvenes évek elején?
– A mai értelemben vett versenysporthoz hasonlóról nem beszélhetünk, viszont a kajakozás vagy a túrakenuzás, de az evezés is roppant népszerű volt. A Római-parton nyüzsögtek az emberek.

– Mennyire voltak sportolóként úgymond kedvezményezettek?
– A kajak-kenu nem tartozott a kedvenc sportágak közé. Amíg nem jöttek az eredmények, nem kaptunk kalóriapénzt sem. Annyi kedvezményünk volt, hogy a Bástyától a flottillához vonultunk be, és a kiképzés időszakát követően délután kettőtől elmehettünk az edzésekre. De hogy mennyire nem voltunk elkényeztetve, jól jellemzi, hogy már a maconi vébé előtt Ráckevén az edzőtáborban egy kisebb tornateremben aludtunk vagy tízen. Viszont volt szakácsunk.

– Mikortól került fókuszba a négyes vb-szereplése?
– Nagyon megnyomtuk a csapathajót 1953-tól. Sokat kísérleteztünk a beüléssel, végül én lettem a vezérevezős, előtérbe került a résztávos tréning, külön gyakoroltuk a rajtot, reggelente futottunk. Rivalizáltunk egymással, a két Laci alkotott egy párost, én pedig Szigetivel. Vérre menően versenyeztünk, emellett persze a négyes hetente háromszor összeült. Azt szoktam mondani, amatőrként profik voltunk.

– Mennyire viselte meg önöket az elutazás előtti hercehurca?
– Nagyon! A vasutasok nem engedtek minket felszállni a vonatra, mondván, a sporthivatal nem fizette ki a jegyeket. Mondjuk, nagy felfordulás volt az országban, alig két héttel voltunk az NSZK ellen elveszített futballvébédöntő után. Aznap még visszamentünk Ráckevére, másnap néhányan bementek a Rákosi-titkárságra – volt bennük félsz, mert oda bemenni még csak könnyű, de kijönni… –, aztán egy telefonnal elintéződött minden: „A kajakosoknak utazniuk kell, világos?!”

KÜLDÖTTEK A RÁKOSI-TITKÁRSÁGON

Ahány ember, annyi variáció és emlékkép. Úgy fest, 65 év múltán lehetetlen teljes pontossággal felidézni, mi is történt az utazás napjának kijelölt július 16-án, pénteken a Keleti pályaudvaron és az azt követő napo(ko)n. Annyi biztos, hogy „odafönt” lefújták a vb-szereplést, a hálófülkéket már elfoglaló, leforrázott sportolók pedig nem akartak hinni a fülüknek, és „delegációt” küldtek, hogy a sportfőhatóság megmásítsa döntését. A ma is élő Gurovits József (Varga Ferenccel K–2 10 000 méteren ő szerezte a magyar kajak-kenu sport első olimpiai érmét, bronzot Helsinkiben) és a Maconban Pintér Hildával K–2 500 méteren aranyérmes Bánfalvi Klára vállalta a küldetést.
„Nekünk azzal indokolták a döntést, hogy nincs pénz, miután a futballválogatott elvesztette a világbajnoki döntőt… Én és Bánfalvi Klára mentünk el a Rákosi-titkárságra, mert nem akartuk, hogy kárba vesszen a télen, tavasszal és nyáron elvégzett rengeteg munka, és elhatároztuk, addig ülünk a lépcsőn, amíg érdemleges választ nem kapunk. Egy titkársági alkalmazottal beszéltünk, aki azt mondta, menjünk el, és majd megkapjuk a választ. Aznap éjszaka a hálókocsikban aludtunk, másnap aztán jött az értesítés, hogy utazhatunk” – emlékezik vissza Gurovits József, aki állítja, ők ketten voltak ott Bánfalvi Klárával, más, így Csillag Pál, a szövetség párttól „delegált” elnöke biztosan nem. Azt is cáfolta, hogy cikket diktáltak volna a Szabad Nép sportrovatában. (Többen úgy emlékeznek, hogy a hálófülkés éjszaka után visszavitték a csapatot a ráckevei edzőtáborba, és végül háromnapos késéssel indult el a társaság Maconba.)

– Mire emlékszik a maconi napokból?
– Dög meleg volt, egy kollégiumban laktunk szerény körülmények között. A csapat remekül szerepelt, kicsit be voltunk tojva, mert mi sem akartunk leégni. A versenyen egyszerű taktikánk volt: erős rajt után négyszáznál robbantunk, majd háromszázzal a cél előtt ráteszünk egy lapáttal. Bejött, több mint egy hajóhosszal nyertünk.

– Hogyhogy a Nagy II László, Péhl József, Gurovits József, Fábián László négyes is rajthoz állhatott magyar színekben?
– Országonként két egység indulhatott, Fábiánék is bejutottak a döntőbe, hatodikok lettek.

– A korabeli Népsport azt írta, az egynapos késéssel megérkező hajókat a vezetők rakták ki, mondván, nem terhelik a versenyzőket. Így volt?
– Nem! Lehet, hogy Maconban sertepertéltek a hajók körül, de általában megkértük őket, hagyják, majd mi kipakolunk. De hogy milyen világban éltünk?! Egy srác, a nevére nem emlékszem, egymás között csak Micsurinnak hívtuk, a kenuk szállítására alkalmas ládában elrejtőzve disszidált.

– Mikortól érezték, hogy a sportág kiemelt státusba került?
– Akkor még nem. Igaz, engedélyt kaptunk, hogy ne egyből utazzunk haza, adtak két napot, hogy megnézzük Párizst. El tudja képzelni? Addig nem voltunk nyugaton. Megnézhettük a Louvre-t, az Eiffel-tornyot, életre szóló élményt jelentett.

– Kaptak jutalmat a vb-győzelemért?
– A margitszigeti Nagyszállóban volt a bankett, kaptunk fejenként négyezer forintot, az egyesülettől pedig egy Favorit márkájú kerékpárt. Ha azt vesszük, hogy a fizetés hatszáz-hétszáz forint volt, akkor cirka féléves átlagbér volt a jutalom.

– Azért említettem a kiemelt státust, mert Kutas István sportvezető táviratban gratulált – idézem – „a kajak- és indiáncsónak-világbajnokságon” az eredményes szerepléshez.
– Igen, Kutas így nevezte a kenusokat, de arra ráérzett, hogy a sok versenyszám miatt rá kellene feküdni a sportágra. Ugyan a helsinki olimpián három érmet szereztünk, de Kutas jól meglátta, hogy több van a sportágban.

– A melbourne-i ötkarikás játékokra már aranyesélyesként utazott a csapat?
– Igen! Hozzáteszem, az olimpián akkor még a négyesek versenye nem tartozott a programba. Így én Szigeti­vel párosban készültem, 1956 első felében számos viadalt megnyertünk, mi voltunk a legjobbak, de aztán jött a forradalom... Leszámítva az emberi vonatkozásokat, képtelenek voltunk készülni. Az elutazásig egyáltalán nem edzettünk, még futni sem tudtunk, Nymburkban azt legalább igen, de az utazás alatt sem tudtunk tréningezni.

FIATAL GENERÁCIÓ ROBBANÁSKÖZELI ÁLLAPOTBAN
Indulásra várva a Keleti pályaudvaron

Az Országgyűlés hatodik ülésén, 1954. június 15-én Olt Károly pénzügyminiszter az az évi állami költségvetési javaslatot is ismertette felszólalásában, amelyből kiderült, hogy a kalkulált csaknem 48 milliárdos kiadásból 135 millió forintot irányoztak elő sport- és testnevelési célokra, ami „lehetővé teszi, hogy egyre szélesebb tömegek kapcsolódjanak be a különböző sportágakba és nemzetközi sikereken keresztül is növeljük népi demokratikus országunk jó hírnevét”. Kossa István képviselő arról beszélt, hogy a kormány az Országos Testnevelési és Sport Bizottság költségvetésében biztosítja a sporttámogatás pénzügyi alapjait, s a tervszerű sportfejlesztés gyümölcsének nevezte a londoni tíz és a helsinki tizenhat ötkarikás aranyat, no meg az angol futballválogatott felett 1953-ban aratott 6:3-as és a felszólalását jó három héttel megelőző 7:1-es sikert. Még nem sejthette, hogy július 4-én az egész országot gyászba borító vereséget szenved az Aranycsapat a németek elleni világbajnoki fináléban, ami alapjában változtatta meg a köz- és politikai hangulatot.
Eközben a háború utáni években is még minimális figyelmet kapó, korábban prolisportként számon tartott kajak-kenuban nagy tettre készen feszültek az izmok, az 1952-es helsinki olimpia két ezüst- és egy bronzérme éppen akkora lökést adott a sportágnak, hogy egy fiatal generáció robbanásközeli állapotban várhassa az 1954. július 24. és 26. között a franciaországi Maconban rendezendő világbajnokságot. A reményeket az edzésmódszerekben bekövetkezett nagy változás fűtötte, például megszűnt a sportág idényjellege, így télen már alapozómunkát végeztek a keret tagjai, illetve fókuszba kerültek a résztávos tréningek, a gyorsaságfokozó gyakorlatok. Az „edzői tanács” élén álló Gelle Sándor körül csoportosuló ifjú trénerek közül említsük meg Füzesséry Gyulát, aki 1953-ban került a válogatotthoz, miután reformer munkája (elmondása szerint első lépésként az atlétáknál és az úszóknál tanulmányozta az edzésrendszert) eredményeként a Vörös Lobogó (korábban Bástya, később újra MTK) több kajakosa is beverekedte magát a legjobbak közé. A maconi hat arany egyikét jegyző K–4 1000 méteres egység két tagja, Nagy László és Kovács László már az Elektromosban lapátolva motiválta az akkor még egyetemista, szintén a Tromosban kajakozó Füzesséryt: megkérték, hogy regisztrálja az edzésmunkájukat, aztán meghallgatták a véleményét is. Valahogy így kezdődött a sikertörténetük, más kérdés, hogy a kvartett tagjai – Vagyóczki Imre, Kovács, Nagy, Szigeti Zoltán – nem gyűjtöttek több aranyat világversenyen, sőt további érmek is csak a középső kettő nevéhez fűződnek.
A maconi hat első, öt-öt második és harmadik hely – a fent említett politikai igényeknek megfelelően –  mindenesetre növelte „népi demokratikus országunk jó hírnevét”, más kérdés, hogy a sportfőhatóság (az Aranycsapat bukása miatt érzett bosszús csalódottság, netán a júliusi szigetközi árvíz nyomán keletkező hatalmas károk, a helyreállításra fordítandó költségek miatt?) az indulás napján lefújta az utazást. Szerencsére mégsem ez lett a végszó, így aztán a 16 érem és ez a cikk is megszülethetett…

– Dobor Dezső a melbourne-i játékokról szóló, Olimpiának indult... című könyvében szereplő naplórészletben az áll, hogy párja, Szigeti gondolkodik a hazajövetelen. Már a verseny előtt így volt?
– Nem vezettem naplót, de néhány részletet rögzítettem. Igen, Szőr – mert egymás közt így hívtuk – ezen hezitált, nem tudott a futamra koncentrálni. Hiába mondtam neki, hogy csak a verseny után foglalkozzon ezzel, nem tudta kiverni a fejéből. Pedig hozzátettem, nem mindegy, hogy olimpiai bajnokként vagy ismeretlenként választ új hazát.

– A jegyzeteiből kiderült, roppant elkeseredett, de fel sem vetődött önben, hogy kint maradjon. A sikertelen szereplés után azonnal haza akart jönni. Azt írta: „Nekem az otthon mindennél többet ér.”
– Még manapság is nehéz erről beszélni. Akiktől az előfutamban kikaptunk, azokat hajóhosszal vertük a korábbi versenyeken. Hullámzó volt a hangulatom. Eleinte semmilyen információ sem érkezett otthonról, aztán Piritől, a felségemtől táviratot kaptam, amelytől úgy-ahogy megnyugodtam. Aztán jött a sikertelen verseny, ráadásul a kinti magyarok agitáltak, maradjak ott, lesz munkám, lakásom, idővel állampolgárságom. Nekem fontosabb volt a család, abban az évben nősültem, édesanyám pedig betegeskedett.

– December harmadikán már azt jegyezte le, hogy „Szőr már nem is lakik a village-ben”.
– Igen, előtte meg sorban szinte mindenkinek az volt az üzenet a faliújságon, hogy a család egészséges, a lakás ép. Nyilvánvalóan hazugság volt, egyre jobban idegesített. Itt nőttem fel, nem is érdekeltek az ottani körülmények.

– Igaz a történet, hogy a hazautazást követően a pályaudvaron a taxi mellett két sofőr állt, mire ön megkérdezte, hogy miért vannak ketten, azt a választ kapta, ha egyiküket lelövik, a másik vezeti a kocsit…
– Így volt. A feleségem jött ki elém az állomásra, kaptunk egy cetlit, amelyre rá volt írva, hányas számú taxiba ülhetünk be, s ez akkor történt. Lehet, hogy a gépkocsivezető viccelt, lehet, hogy komolyan mondta. Ott, akkor ezt nem lehetett eldönteni.

– A római olimpiára már nem jutott ki, pedig még csak 28 esztendős volt.
– Már az 1958-as prágai vébén sem voltam ott. Előtte az 1957-es gandi Eb-n a négyessel sem ezren, sem tízezren nem kerültünk dobogóra. Edzősködni kezdtem, majd a sporthivatalba kerültem, a gépkocsivezetők csoportvezetőjeként dolgoztam, majd gazdasági igazgatóhelyettes lettem.

– Hogyan értékeli sportolói pályafutását?
– Az egész ifjúságomat meghatározta a víz és a közösség szeretete. Ennél jobb érzés nincs.

CSÚCSON A „LELKI” NÉGYES – NAGY LÁSZLÓ

Belépve a zuglói házba a falon megszámlálhatatlanul sorakozó trófeák – szarvas- és őzagancsok, vaddisznóagyarak – árulkodnak a házigazda vadászszenvedélyéről, no és az élet illékony voltáról. A világító csontok egytől egyig arra figyelmeztetnek, hogy veszélyes időtöltés süppedő avaron, erdei tisztások zöldjén, láthatatlan puskacsövek előtt szaladgálni – a hosszú élet titkát máshol kell keresni. Például kajakban ülve, a Duna vizét lapáttal törve, mert akkor csaknem 89 esztendősen, jó egészségnek örvendve, lassan-lassan a 65. házassági évfordulóra készülve is lehet még mesélni a betévedő érdeklődőnek.

Házigazdám, Nagy László mielőtt beljebb, majd a fényes teraszra tessékelne, megállít az előszoba sarkánál, amely pályafutása mintegy lenyomata: érmek, oklevelek, elismerések, emléktárgyak hirdetik a dicső sportmúltat. Az 1954-es maconi világbajnokság aranya kajak négyesben, az 1958-as prágai vb ezüstje kajak kettesben a legveretesebb, de nem a 65 éve aratott nagy győzelem, hanem a keserédes második hely hívja elő az első gondolatokat az egykori versenyzőből. „Tizenöt méterrel a cél előtt biztosan vezetve Kohán (Kovács László – a szerk.) beleütötte a hajó szélébe a lapátját, amikor meg utánakapott, majdnem az én kezemből esett ki a lapát. Gyakorlatilag újra kellett rajtolnunk, a lengyel páros meg mellénk ért, ám először így is minket hoztak ki győztesnek. Sajnos a versenybíróság – szavazás után – módosította a végeredményt, és másodikok lettünk, pedig ha Kohán inkább eldobja a lapátját, mi nyerünk.”

MACONI ÉRMESEK

 Arany: Parti János (C–1 1000), Wieland Károly, Halmay József (C–2 10 000), Hatlaczky Ferenc (K–1 10 000), Mészáros István, Mészáros György (K–2 1000), Vagyóczki Imre, Kovács László, Nagy I László, Szigeti Zoltán (K–4 1000), Pintér Hilda, Bánfalvi Klára (K–2 500)
Ezüst: Hernek István (C–1 1000), Bodor István, Tuza József (C–2 1000), Csonka Ferenc, Sasvári Mihály (C–2 10 000), Lieszkovszky Valéria, Egresi Vilma (K–2 500), Szörényi Ervin, Sován András, Wágner Ferenc, Hatlaczky Ferenc (K–1 4x500 m váltó)
Bronz: Hernek István (C–1 10 000), Csonka Ferenc, Sasvári Mihály (C–2 1000), Hatlaczky Ferenc (K–1 1000), Wágner Ferenc, Sován András (K–2 500), Urányi János, Mészáros István, Mészáros György, Varga Ferenc (K–4 10 000)

Pintér Hilda, Bánfalvi Klára
Mészáros György és István
Hatlaczky Ferenc
Sasvári Mihály, Csonka Ferenc, Wieland Károly, Halmay József
Parti János

Már a teraszon helyet foglalva folytatja Nagy László a szellemidézést, és azt meséli, hogy az 1954-es világbajnokságra készülve sem kért halasztást a Műszaki Egyetemen, végzős vegyészmérnök-hallgatóként a válogatóviadalok közepette tette le a szigorlatait – ellenben a diplomamunkáját már a nagy fölénnyel megnyert világbajnoki arany birtokában védte meg, és decemberben kapta kézhez. Előkerül az idén kapott vasdiploma is, no meg a fénykép, amely igazolja, mekkora különbséggel tartották maguk mögött a mezőnyt a zsírolvasztó melegben.

Négyesük fokozatosan csiszolódott össze, sokat próbálkoztak a beülés variálásával.

„Először én voltam elöl, de nem volt az igazi. Rendben, akkor, sztrókoljon Kohán, de az sem volt jó. Akkor úgy döntöttünk, legyen Vagyás (Vagyóczki Imre – a szerk.) elöl, Kohán és én adjuk az erőt középen, Szigeti meg majd betol minket a végén – mosolyog Nagy László. – Mi voltunk a lelki négyes, jó barátok is maradtunk. A még élő tagok – Kohán, Vagyás és én – máig rendszeresen összejárunk, gyakran hívjuk egymást telefonon.”

Csak hároméves versenyzői pályafutás állt mögötte, és először járt nyugaton. A szigetközi, gátszakadásokkal kísért árvíz miatt meglazult töltéseken haladt vonatuk, és a bécsi pályaudvaron az ablakból kitekintve ő is rácsodálkozott a narancsra, amelyet más portékák társaságában kis kocsiban tologatva kínáltak megvételre a peronon. A szövetség elnöke, Csillag Pál jó pártemberként igyekezett elbagatellizálni a látottakat, és ugyanő, félve, hogy valaki meglép, magánál tartotta az útleveleket. Az osztrák határőr azonban felvilágosította, hogy egyenként kell beazonosítania az embereket, amit Csillag úgy oldott meg, hogy a csapattagok ellenőrzésénél egyik kezével – biztos, ami biztos – görcsösen szorongatta az úti okmányokat…

„Maconba érve kiderült, hogy a hajók nem érkeztek meg, mire kerítettek egy kint élő magyart, akivel kocsiba ülve a csapatvezetők végigjárták a környékbeli vasútállomásokat. Addig is más országoktól, így a svédektől kaptunk kölcsönbe hajókat, a verseny előtt egy nappal jutottunk hozzá a sajátjainkhoz. A mi négyeshajónk vadonatúj darab volt, Bende József műhelyéből került ki, és a maconi vébé volt az első versenye.”

A híres hajóépítő mester, Bende József a helyszínen lehetett tanúja, hogy három „műremeke” is elsőként halad át a célvonalon. Hogy Nagy László mennyire ragaszkodott az általa készített egyeshajójához, jól példázza, hogy az 1961-es poznani Európa-bajnokság előtt az útra előkészített megannyi csillogó-villogó – adott esetben szinte be sem „tört” új típusú dán – csoda közül kitűnt egy kopottas darab: nem akart tőle megválni gazdája, aki a négyszer 500 méteres váltó tagjaként ezüstérmet szerzett az Eb-n, illetve a régi társakat már nélkülözve (Kemecsei Imrével, Mészáros Györggyel és Szente Andrással) harmadik lett K–4 1000 méteren. A következő évtől már nem versenyzett, három ok miatt: egyedül maradt a világbajnok négyesből, az edzőtáborok hangulata már nem idézte a korábbi esztendőkét, és kinevezték főmérnöknek a kalapgyárban.

Maconhoz visszatérve felvetjük: a közvélemény növekvő érdeklődésén túl volt-e pénzben kifejezhető hozadéka is a vb-aranynak?

„Semmiféle pluszt sem jelentett. A diplomamunkám megvédése után egyébként kutató-fejlesztő mérnöki állást ajánlottak a Chinoinnál, de én a versenysportot választottam, és a kalapgyár laboratóriumában vállaltam munkát. Előbb főmérnöknek, majd a hetvenes évek legelején igazgatónak neveztek ki, jó egy évtizedig álltam a gyár élén. Nagy büszkeségem a jászfényszarui üzemünk létesítése, fejlesztése.”

Az MTK ügyvezető elnöki posztját 1983 tavaszán vállalta el (ne feledjük, 1952-ben ő hozta létre Nezvál Edével és Kovács Lászlóval az éppen Bástyának nevezett klub kajak-kenu szakosztályát), s ha valaki nem tudná, a labdarúgó NB I-es ligát is vezette 1994-es lemondásáig, amikor is a Hungária körútiak kizuhantak az élvonalból. Sőt, többedmagával ő alapította 1989-ben a Sportegyesületek Országos Szövetségét is, amelynek alelnökeként tevékenykedett. Mozgalmas életpálya rajzolódik ki tehát, amelyből talán egyvalami hiányzik: az olimpia, aminek alapvető oka, hogy a négyesek versenye az idő tájt nem szerepelt a programban, a maconi vb-n aratott sikerek után pedig hatalmas konkurenciaharc kezdődött a sportágban.

A hosszú beszélgetés után (amelynek ez az írás csak kivonata lehet), az előszobai „agancsbozót” alatt kifelé haladva Nagy László még kedélyesen megjegyzi: „Billentsen csak fenéken, ha nem ismerném meg az utcán!”

Mosolyogva megígérem.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklezte, a Hosszabbítás 2019. július 27-i lapszámában jelent meg.)

2019.07.26 17:28:08

Kajak-kenu vb THURY GÁBOR, SZABÓ GÁBOR

Hatvanöt éve volt az a világbajnokság, amelynek mesés eredményeivel kiérdemelték a sportág legjobbjai a kiemelt figyelmet.

2019.07.12 18:21:57

Kajak-kenu vb LIPICZKY ÁGNES

Az Európai Játékokon két egyéni számot nyerő 22 éves kajakos édesanyjával kettesben készül a szegedi vb-re.

2019.06.14 19:55:16

Kajak-kenu vb JOCHA KÁROLY

Nyolcvanéves a magyar kajak-kenu sport egyetlen filozófia tanára.

2018.12.26 11:09:23

Kajak-kenu vb LIPICZKY ÁGNES

„Az élsportolók a búra alól kilépve nem mindig lelik meg a helyüket.”