Kajak-kenu vb: megvan a magyar keret, Kozák két számban indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 18:30
null
Megvan a magyar csapat kerete a szegedi vb-re (Fotó: kajakkenusport.hu)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn elfogadta a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által kijelölt keretet az augusztusban Szegeden sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

 

Az MKKSZ tájékoztatása szerint az egyetlen kérdőjel a női kajak egyes 200 méteren van, miután Kozák Danuta erről a számról lemondott. A helyéért Csipes Tamara és Lucz Dóra között szétlövést rendeznek.

Kozák a vb-n két számban indul, 500 méteren egyesben és kettesben Kárász Annával. K–4 500-on Medveczky Erika, Csipes Tamara és Bodonyi Dóra mellett Gazsó Dorka Alida ülhet be a hajóba.

„Azt egyelőre nem tudjuk, hogy milyen sorrendben ülnek majd a lányok, most próbálgatjuk, hogy melyik lehet a leghatékonyabb felállás – nyilatkozta Hüttner Csaba.Mivel a cél a hat tokói kvóta megszerzése női kajakban, így aki párost megy, az nem mehet négyest, Dana pedig inkább a kétszáz egyest engedte el, mert az az ötszáz páros előtt szerepel a vb-programban.”

A férfi kajakosoknál párosban 1000 méteren Kammerer Zoltán és Gál Péter István állhat rajthoz, akikben bízik a kapitány.

„Az Európai Játékokon és a versenyeken való hozzáállásuk alapján abszolút megérdemlik, hogy ott legyenek a vb-n. A második válogató előtt állt össze a párosuk, és meggyőződésem, hogy van bennük potenciál” – tette hozzá.

A világbajnokságot augusztus 21. és 25. között rendezik meg Szegeden, a Maty-éren.

A SZEGEDI VB-N INDULÓ MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
FÉRFIAK
K–1 200 m:
Csizmadia Kolos Attila
K–1 500 m: Dombvári Bence
K–1 1000 m: Kopasz Bálint
K–1 5000 m: Noé Bálint
K–2 200 m: Balaska Márk, Apagyi Levente
K–2 500 m: Noé Zsombor, Bogár Gábor
K–2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K–4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István
K–4 1000 m: Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek
C–1 200 m: Hajdu Jonatán
C–1 500 m: Bodonyi András
C–1 1000 m: Kiss Tamás
C–1 5000 m: Adolf Balázs
C–2 200 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert
C–2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
C–2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs
C–4 500 m: Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás
NŐK
K–1 200 m:
Csipes Tamara/Lucz Dóra
K–1 500 m: Kozák Danuta
K–1 1000 m: Csipes Tamara
K–1 5000 m: Bodonyi Dóra
K–2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
K–2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
K–2 1000 m: Hagymási Réka, Medveczky Erika
K–4 500 m: Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra
C–1 200 m: Nagy Bianka
C–1 500 m: Bragato Giada
C–1 5000 m: Lakatos Zsanett
C–2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső
C–2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik