Kajak-kenu vb: elözönlötték az érkező versenyzők Szegedet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.16. 10:46
Címkék
Hétfőn érkezett meg a versenyzők legnagyobb csoportja a szerdán kezdődő szegedi kajak-kenu világbajnokságra.

A szegedi önkormányzat keddi tájékoztatása szerint a szervezőknek komoly logisztikai feladatot jelentett, hogy biztosítsák a vb kapcsán a világ minden tájáról a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkezett több mint 450 ember eljutását Szegedre. Éppen ezért saját, vb-színekben pompázó információs pultnál fogadják a Budapesten landoló sportembereket, és ültetik fel őket a Szegedre induló buszokra.

A közlemény szerint eközben a technikai személyzet is megfeszített tempóban dolgozik azért, hogy a nézők már szerdától zavartalanul szurkolhassanak a Maty-éren. Jelenleg a tribünnel szembeni osztószigeten épül a 64 négyzetméteres kivetítő, melyhez több tonna alkatrészt úsztatott be a partról a Magyar Honvédség szentesi műszaki alakulata. A katonák szerint ennél is nagyobb bravúr volt, amikor az általuk épített pontonhídon átgurult a közel 50 tonnás daruskocsi, amely a helyére tette a pókkamerát tartó – szintén több tonnás – oszlopokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik