Kajak-kenu: Vajda mélyvénás trombózissal került kórházba

Vágólapra másolva!
2014.12.04. 09:46
null
Vajda Attila öt-hat napig edzések helyett a kórházi ágyat nyomja (Fotó: NS-archív)
Hétfő este még ő is fenn állt a Bálnában a színpadon, az Év legjobb kenusa címet vehette át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáró gáláján. Szerda este azonban kórházba került Vajda Attila, akinek mélyvénás trombózis keletkezett a lábában.

 

„Körülbelül három hete éreztem már a fájdalmat a lábamban – mesélte Vajda. – Az utóbbi héten már járni is alig tudtam, igazából a bálra sem lett volna szabad elutaznom… Mostanra pedig eljutottam oda, hogy már állni sem bírtam. A délelőtti úszóedzést követően úgy döntöttem, nem halogathatom tovább, elmegyek az orvoshoz. Azonnal bent is tartottak, és legalább öt-hat napig nem is kelhetek fel.”

Vajda bal vádlijában nyolc-tíz centis vérrögöt találtak az orvosok, amelyre vérhigítót kap és szigorúan feküdnie kell.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert két héttel ezelőtt én is karamboloztam, de hál’ Isten, nem sérültem meg, csak a kocsik törtek össze. És most ezzel a trombózissal is rosszabbul járhattam volna” – magyarázta a szegediek olimpiai bajnoka, aki egyelőre még nem tudja, hogy mikor kezdheti újra el az edzéseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik