MTI 2019.02.27 14:51 Frissítve: 2019.02.27 15:06

Kajak-kenu: Tokióba a szegedi vb-n keresztül vezet az út

Ünnepélyes keretek között elindította szerdán az augusztus 21. és 25. között Szegeden sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság kampányát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Gyulay Zsolt, Kőbán Rita és Vajda Attila nyomta meg a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

 

 

A szeged2019.com honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok, Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila nyomta meg. Utóbbi azt mondta, szegediként élete egyik legnagyobb élménye volt a 2011-es vb-n a Maty-éren versenyezni és nyerni.

A sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy Tokióba Szegeden keresztül vezet az út.

„Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot. A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenni Szegedre a megtelt táblát” – fogalmazott az elnök.

Hozzátette, hogy a kampányban szeretnék felidézni az elmúlt majdnem 80 évet, a kajak-kenu magyarországi történetét. A sikersztori részeként Kőbán, Gyulay és Vajda mellett szerephez jut majd többek között Hesz Mihály és Kovács Katalin is.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt év nagyon sikeres volt és 2019 is mozgalmasnak ígérkezik, négy sportág világbajnokságának is otthont ad Magyarország. „A szegedi kajak-kenu vb talán a sportág olimpiai ciklusának legfontosabb versenye lesz” – jelentette ki.

Hangsúlyozta, az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra – miként most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren –, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.

Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója felidézte, hogy a vállalat nem először vállal ilyen szerepet, elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek. „Számunkra óriási dolog, hogy névadó szponzorok lehetünk” – fogalmazott.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik, távollétében Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a „kilométerek gyűjtése” a különböző meleg égövi táborokban.

„Idén az éremhalmozás helyett az olimpiai kvóták megszerzése lesz a fókuszban, bízunk benne, hogy Szegeden az indulási jogok nagy részét be tudjuk gyűjteni” – fogalmazott. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető.

A sajtótájékoztatón – amelyen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is – levetítettek egy kisfilmet, amelyben neves külföldi versenyzők vallanak arról, miért szeretnek Szegeden rajthoz állni. A sportolók között általános a vélekedés, hogy a magyarországi pálya a világ egyik legjobbja. Az augusztusi versenyre, amely a parakajakosok és -kenusok számára is kvalifikációs viadal Tokióra, a legolcsóbb, állóhelyes jegy 900 forintba kerül, a legkedvezőbb árú ötnapos bérlethez pedig 10 530 forintért lehet hozzájutni. A szervezők családi belépővel és sok színes betétprogrammal is készülnek.

 

2019.07.26 17:28:08

Kajak-kenu vb THURY GÁBOR, SZABÓ GÁBOR

Hatvanöt éve volt az a világbajnokság, amelynek mesés eredményeivel kiérdemelték a sportág legjobbjai a kiemelt figyelmet.

2019.07.12 18:21:57

Kajak-kenu vb LIPICZKY ÁGNES

Az Európai Játékokon két egyéni számot nyerő 22 éves kajakos édesanyjával kettesben készül a szegedi vb-re.

2019.06.14 19:55:16

Kajak-kenu vb JOCHA KÁROLY

Nyolcvanéves a magyar kajak-kenu sport egyetlen filozófia tanára.

2018.12.26 11:09:23

Kajak-kenu vb LIPICZKY ÁGNES

„Az élsportolók a búra alól kilépve nem mindig lelik meg a helyüket.”