Kajak-kenu: Szabó Gabriella 32 éves, szlovákiai edzőre váltott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 18:09
null
Szabó Gabriella edzőt váltott (Fotó: Szabó Miklós)
Edzőt váltott a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Gabriella. A Budapesti Honvéd SE sportolója a távirati iroda érdeklődésére szerdán elmondta: novembertől Likér Péter lesz az edzője.

 

A 32 éves tréner irányításával a Vlcek Erik, Tarr György, Linka Tibor, Denis Mysák összetételű szlovák kajaknégyes 1000 méteren ezüstérmet nyert a Rio de Janeiró-i olimpián.

Szabó – aki 2013 óta dolgozott Tóth Lászlóval – hozzátette: amikor az ötkarikás játékok után a jövőjét, a következő négyéves ciklust tervezte, akkor döntött a váltás mellett, annak okairól azonban nem kívánt nyilatkozni.

A 30 éves kajakozó elárulta, a megszokottnál hosszabb szünetet tart, novemberig nem végez vezetett edzést, utána azonban ugyanúgy a BHSE sporttelepén készül, mint eddig.

Szabó Gabriella a 2012-es londoni olimpián négyesben, idén Rióban pedig párosban és négyesben nyert aranyérmet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik