Kajak-kenu: már a viadal helyszínén a magyar vb-csapat

MTI MTIMTI MTI
2011.08.16. 16:33
Címkék
Kedden elfoglalta szállását Mórahalmon, a Colosseum Hotelben a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai már a szerdán rajtoló szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lázában égnek.  

A verseny előtti utolsó, szegedi sajtótájékoztatón Storcz Botond, a 44 fős hazai csapat szövetségi kapitánya elmondta: ezúttal talán az érmeknél is fontosabb az olimpiai kvóták kiharcolása. E tekintetben a női kajakosoknál hatból hat, a férfi kajakosoknál nyolcból szintén hat, míg a férfi kenusoknál négyből akár négy kvóta megszerzésére is alkalmasnak tartja a keret tagjait.

„A harmadik hazai világbajnokságomra készülök mint elnök, és az addigi családiasabb események után az 1998-as, első szegedi vb volt az, amely előtt a sportág robbanásszerű fejlődésnek indult. Most a pálya felújításával világszínvonalat értünk el, és ezt majd a vízen is bizonyítani kell" – fogalmazott Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, aki még hozzátette: a férfi kajakosoktól és a kenusoktól is azt várja, hogy megközelítsék azt a csodálatos teljesítményt, amelyet a női kajakosok már évek óta produkálnak.

Az eseményen a magyar válogatottat hatan képviselték, közülük ketten, Vereckei Ákos és Kovács Katalin a korábbi két szegedi vb-n (1998 és 2006) is részt vett.

„Már alig vártuk, hogy megérkezzünk Szegedre, hiszen délelőtt még Szolnokon volt egy kemény edzésünk. Kíváncsian várjuk, milyen újdonságokkal szolgál a pálya, a csütörtöki első futamig hátralévő idő pedig biztos gyorsan eltelik majd" – nyilatkozta a 29-szeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Kovács, akinek négyes társai, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma is megjelentek az összejövetelen, csakúgy, mint Vereckei négyesbeli partnere, Kammerer Zoltán.

A 39. gyorsasági világbajnokság szerdán 15 órakor, a parasportolók előfutamaival kezdődik, majd 20.30-tól a Dóm téren következik az ünnepélyes megnyitó.

Legfrissebb hírek

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
7 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál

Foci vb 2026
9 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
25 perce

Vezér. Csapatkapitány. A meccs embere

Foci vb 2026
36 perce

Így ünnepeltek a szurkolókkal az angol játékosok

Foci vb 2026
47 perce

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
1 órája

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
1 órája

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik