Kajak-kenu: Július második felében kezdődhet a szezon – Schmidt Gábor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 09:48
Kisebb versenyekkel júliusban kezdődhet el a hazai kajak-kenu szezon, a gyorsasági magyar bajnokságok a különböző korosztályokban pedig augusztusban és szeptemberben zajlanak majd – derült ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségének csütörtöki, online ülése után.

A testület legfontosabb feladata az volt, hogy a klubokkal folytatott egyeztetések után döntések szülessenek a sportág járvány utáni újraindításáról.

„Két héten át tartottak az online egyeztetések a klubokkal, mind a 90 olyan egyesület véleményét megismertük, amelyek tavaly szereztek bajnoki pontot. – nyilatkozta a Kajak-Kenu TV-nek az elnökségi ülés után Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – Fontos volt, hogy lássuk, a klubok tudják-e tartani a kapcsolatot a versenyzőkkel. Nagyon eredményes beszélgetés-sorozaton vagyunk túl, amit köszönök minden résztvevőnek.”

Az elnök beszélt a tervezett idei versenynaptárról is.

„Arra látok most esélyt, hogy július második felében a regionális versenyekkel, és a vízitúra-kupa fordulókkal újraindulhat az élet. Jó lenne, ha minden szakágban és korosztályban avathatnánk 2020-ban is magyar bajnokot. Az első területi bajnoki fordulókat augusztus közepén tartjuk, augusztus végén rendeznénk az ob-t a felnőtt, U23-as, ifjúsági és serdülő korosztályoknak, a masters versenyzőknek és a kicsiknek pedig szeptemberben. Szeretnénk megtartani október elején a Kadler Gusztáv maraton ob-t is” – mondta az elnök.

Kiemelte: az elnökség úgy döntött, hogy a versenyzési engedélyek díját idén 50 százalékkal csökkenti, a jövő évi műhelytámogatásokat pedig a tavalyi szezonban elért eredmények és létszámok alapján kapják majd az egyesületek.

Schmidt Gábor a szegedi gyorsasági és parakenu világbajnoksággal, illetve a budapesti maraton Európa-bajnoksággal kapcsolatban azt mondta, az MKKSZ várja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) és az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) hivatalos állásfoglalását, viszont felhívta a szabadidő-sportolók figyelmét, hogy a Balaton-átevezést az MKKSZ augusztus 8-án megtartja.

„Szeretném kérni, hogy azokat a szabályokat, amiket Magyarország Kormánya hozott, továbbra is minden klub tartsa be. Az amatőr versenyzőknek kizárólag szabadidő-sportolásra van lehetősége, ami azt jelenti, hogy három fős csoportokban vízre lehet engedni a gyerekeket, de szervezett edzéseket nem szabad tartani” – tette hozzá az MKKSZ elnöke.

Az MKKSZ honlapjára felkerült versenynaptár szerint a felnőtt gyorsasági ob augusztus végén lehet Szolnokon, míg a szegedi vb szeptember 24–27-ei, a budapesti maraton Eb pedig október 1–4-ei dátummal szerepel a programban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik